Rohamtempóban cseréli a Korányi kórház vízbekötését a Fővárosi Vízművek
Négy napon át dolgoznak majd 24 órában, hogy még a koronavírus-járvány tetőzése előtt elkészüljön a munka.
Négy napon át dolgoznak majd 24 órában, hogy még a koronavírus-járvány tetőzése előtt elkészüljön a munka.
hvg.hu
A HVG által megkérdezett hazai befektetők a közhangulatnál jóval derűlátóbban ítélik meg a járvány okozta válság kimenetelét. Másodikként Nagy Elek, a BÁV és a Főtaxi többségi tulajdonosa írja le, milyen változásokra és kihívásokra számít.
hvg360
A járvány miatt kialakult gazdasági helyzet sok vállalkozás számára szükségessé teszi, hogy újragondolják a dolgozók foglalkoztatási jogviszonyát – erre mutatott be példákat az Adózóna.
hvg.hu
A szerkezet úgy is néz ki, mint egy kazán, de el tudja látni egy lélegeztetőgép szerepét.
hvg.hu
Több államában gyakorlatilag összeomlott a munkanélküli embereket segítő rendszer, annyian próbálnak regisztrálni. Korábban soha nem látott mértékben nő a munkanélküliség.
hvg.hu
Aki nem elégedett a megállapított jegyeivel, elmehet szóbelizni.
hvg.hu
A koronavírus miatt meghozott intézkedések miatt jelentősen mérséklődött a szálló por mennyisége.
hvg.hu
A főváros szerint 20 ezer tesztet tudnak elvégezni. Elsősorban a szociális és idősotthonokban dolgozókat, illetve az intézmények lakóit fogják szűrni.
hvg.hu
Laboratóriumnak tartja Ausztriát a magyar miniszerelnök, pedig azzal, hogy teljesen lemásoljuk az osztrák intézkedéseket, már elkéstünk. A szomszédos országokban már elkezdtek lazítani a korlátozásokon, persze ehhez az is kellett, hogy sokkal szigorúbb kijárási tilalmat vezessenek be, mint Magyarországon. Szakértők szerint a titok a gyorsaságban és a rengeteg otthoni teszt elvégzésében rejlett, így meg tudták akadályozni a kórházi terjedést.
A tervek szerint az összes első osztályú focicsapatot Antalyába költöztetnék két hónapra.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A szervezet főigazgatója szerint a korlátozások lazításának még nincs itt az ideje.
hvg.hu
A spanyol kormány lazít a korlátozásokon, hétfőtől egyórás sétára mehetnek a 14 évesnél fiatalabbak.
hvg.hu
A Vatikánban úgy döntöttek, hogy a járvány miatt egy évvel eltolják a rendezvényt.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Az előttünk álló két hétvégére a polgármesterek újra megkapják a jogot, hogy szigorúbb helyi intézkedéseket hozzanak. Az operatív törzs csütörtöki tájékoztatója.
hvg.hu
Azok a szálláshelyek lehetnek előnyben, amelyekben elszigetelten lehet pihenni.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Miközben több lombardiai idősotthonban százakat ölt meg a koronavírus, van egy intézmény, amelyben senki sem betegedett meg, mert a vezető gyorsan lépett, hiába háborogtak a rokonok.
hvg.hu
Az ID.3 első példányait az ígéretek szerint valamikor a nyáron vehetik majd át a vásárlók.
hvg.hu
Egyelőre egy műszakban dolgoznak majd az üzemben.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Legkorábban júliusban nyithatnak ki a fővárosi fürdőzőhelyek.
MTI