Müller: 50-60 gyereket kezelnek kórházban koronavírus-fertőzés miatt
Az országos tiszti főorvos azt kéri, hogy oltassa be mindenki a gyerekét, mert ezzel is védik a családot.
Az országos tiszti főorvos azt kéri, hogy oltassa be mindenki a gyerekét, mert ezzel is védik a családot.
Megünnepelték Amália hercegnő nagykorúságát 21 vendéggel, miközben a járványügyi szabályok szerint csak négy látogatót fogadhat egy háztartás.
Míg Romániában javul a helyzet, addig az EU többi részén romlik.
Már állnak a konténerátrakó óriásdaruk az ukrán határnál található fényeslitkei East-West Gate (EWG) intermodális terminálon, amely Európa legnagyobb, 5G-technológiát és zöld energiát használó ilyen szárazföldi létesítménye, egyúttal az Ázsia és Európa közötti vasúti áruforgalom új csomópontja lesz. A próbaüzem 2022 első negyedévében kezdődik, a második negyedévben pedig indulhat, immár élesben a munka. Az egy év alatt megépülő EWG jelentőségét jelzi, hogy szakemberek szerint az visszahelyezi Magyarországot a logisztika világtérképére.
A gyanú szerint hónapokon át sefteltek egy vidéki kórházban az igazolványokkal, amelyeket 20-40 ezer forintért adtak.
Nem jön új felvilágosodás, bocsi. Ennyit bír a szemünk. El lehet éldegélni a félhomályban, mítoszokkal kipárnázott, otthonos sötétben. Jogunk van hallgatni, jogunk van vaknak lenni. Vigyáznak ránk azok, akik látnak helyettünk. Amíg el nem kergetjük őket. Vélemény.
Nem tudna nyugodt szívvel Ausztráliába utazni.
Az omikron vírusvariáns terjedése ellen próbálnak küzdeni.
Az egyre terjedő oltásellenesség és az omikron variáns miatt nem számítanak javulásra.
Nagy Anikó, a Heim Pál Kórház főigazgatója a gyerekek beoltása mellett érvelt.
Rochelle Walensky, az amerikai Járványügyi és Betegségmegelőzési Központ igazgatója szerint nem arra kell összpontosítani, hogy hányan fertőződtek meg összesen a koronavírussal.
Egy új kutatási eredmény azt sugallja, hogy idővel a fertőzésen túljutott, majd a koronavírus elleni védőoltást megkapott emberek szervezetében is csökken az antitestek száma, vagyis nagyobb a veszély, hogy újra elkapják a koronavírust.
Csökkent a kórházban ápoltak és az aktív fertőzöttek száma is.
Az oltási kampányuk felgyorsításához ad segítséget az adomány.
A humorista tüdőgyulladást kapott, most már otthon lábadozik.
Az Egészségügyi Világszervezet főigazgatóját aggasztja, hogy az omikron gyors terjedése miatt még tovább nő az oltási egyenlőtlenség.
Az intézkedés csütörtökön lép életbe.
Az omikron variáns megjelenésével került a listára tizenegy ország. Mivel már Nagy-Britanniában a helyi közösségekben terjed a koronavírus új mutációja, már nincs értelme fenntartani az utazási korlátozást.
A WHO arra figyelmeztetett, hogy a kontinens feltehetően nem fogja tudni 2024 második feléig beoltani 1,3 milliárdos népességének 70 százalékát.