#korrupció

Sokan felteszik a kérdést: 350 élet vagy 100 ezer munkahely a fontosabb

Az emberek egy része úgy gondolja, túl nagy volt a tavaszi lezárás gazdasági kára az "egészségügyi előnyökhöz képest" – mondta Tóth István György, a Tárki vezérigazgatója a hvg.hu-nak adott interjúban. A most megjelent Társadalmi Riport szerint az elmúlt évtizedekben komoly lehetőségeket pazarolt el az ország, az egyik legfontosabb kérdés az emberek tudásának, egészségének javítása lenne.


És akkor hitelmoratórium lett a több vírusteszt helyett

A hitelmoratórium meghosszabbítását és nyugdíjemelést jelentett be a kormány; Szlovákiában az egész országon elvégeznének egy koronavírustesztet; kiderült, hogy az amerikai elnök többet adózott Kínában, mint otthon. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.





Hogy növekedhetett a gazdaság évekig, ha közben egyre korruptabb lett az ország?

A külföldi befektetők és a magyar gazdaság szereplői is elfogadták, hogy korrupt környezetben kell mozogniuk, annyira csábító volt az olcsó pénz, az emberek nagy többsége pedig egyszerűen belefásult ebbe – olvasható a Tárki most közzétett idei Társadalmi Riportjában. Martin József Péter azonban azt is bemutatja: a korrupció hosszú távon emészti fel a rendszer legitimációs forrásait.









A Fideszt nem szokta, de a bolgár kormányt megvédte az Európai Néppárt

Korrupciós ügyek, a sajtószabadság korlátozása, kisebbségek hátrányos megkülönböztetése - többek között ezek miatt ítélte el állásfoglalásában a bolgár kormányt az Európai Néppárt. A javaslatot azonban nem támogatta az Európai Néppárt, a Fidesz szerint azért, mert a legnagyobb európai pártban is egyre többen ébrednek rá a bevándorláspárti baloldal ármánykodására.



Ott nem harcol a kormány a korrupció ellen, ahol igazán kellene

Nem konkrét korrupciógyanús ügyeket elemez az Európai Bizottság Magyarországról szóló jelentése, hanem azt mutatja be, miért gyenge az állam védekezőképessége a korrupcióval szemben. A magyar kormány úgy tesz, mint ha csakis a közigazgatásban lehetnének megvesztegetések, és azzal, hogy ez ellen mindent megtesz, megpróbálja elpalástolni, mennyire rossz a helyzet minden más téren - állapították meg. A jelentés kilenc pontban mutatja be a magyar korrupció helyzetét, ezeket néztük át.