Mérő László: Orbán nem pszichológiai vagy pszichiátriai esetként érdekel, és az az érzésem, hogy nem is az
A matematikus-pszichológus szerint attól hiteles egy politikus, hogy megpróbálja beváltani azt, amit ígér.
A matematikus-pszichológus szerint attól hiteles egy politikus, hogy megpróbálja beváltani azt, amit ígér.
Összesen több mint 31 milliárd forinttal kapnak többet két év alatt a kiemelt kulturális intézmények: az Operaház jár a legjobban, de a Magyar Művészeti Akadémia is többel gazdálkodhat.
A római kori bánya egyből felkerült a veszélyeztetett helyszínek listájára is.
Ambrus Zoltánért versengtek a korabeli lapok, a Háborús jegyzetek 1914–1917 című, a Napkút kiadónál megjelent kötetből kiderül, hogy miért.
Pontosan harmincöt éve zendült fel a Népstadion gyepén felállított színpadon Freddie Mercury előadásában a Tavaszi szél vizet áraszt.
Az osztrákok szívét máig megdobogtató színdarab egy véletlennek köszönheti diadalútját, az idei előadás különösen jól sikerült.
A díj indoklása szerint az író az irodalmi intenzitás mestere.
Festményei csúcsárakon kelnek el, ám Gerhard Richter alig nyilatkozik. Szerinte a festészetről beszélni értelmetlen, mert épp az kerül a vászonra, ami szavakkal nem megfogalmazható. Ettől a dokumentumfilm még nagy élmény.
Kuriózumokkal, meglepetésekkel és nagy visszatérőkkel várja a járvány utáni nyár kultúrára éhező nézőit a Szegedi Szabadtéri Játékok. Barnák László, a fesztivál főigazgatója szerint a pandémia ellenére sem tört meg az év egyik legkiemelkedőbb kulturális eseményének lendülete, és a jegyeladásokon is jól látszik: az embereknek igényük van a sztárokra, a közösségre, a műfaji sokszínűségre és a különleges atmoszférára.
A nonprofit kft. célja, hogy meghonosítsa Magyarországon a beszerzések külföldön már jól működő gyűjteménybővítő gyakorlatát.
A magyar fejlesztésű Koncertbooking produkciórendelő gyorsíthatja a járvány által súlyosan sebzett előadóművészet gyógyulását.
Megvan a PesText irodalmi pályázatának győztese.
Köztük a madridi Prado Múzeum, az európai fürdővárosok és a kínai Kanton történelmi városrésze.
Legutóbb a Gangs of London második évadának forgatását kellett leállítani az egyre erősebben terjedő járvány miatt.
James Wan a világ egyik legsikeresebb horrorrendezője, most lidérces látomásokról készített hátborzongató filmet.
Jon Schaffer halálos fenyegetéseket is kapott a bent töltött 89 nap alatt.
2011. július 23-án bombaként robbant a hír, hogy tragikusan fiatalon, mindössze 27 évesen meghalt a popzene ikonikus és mérhetetlenül eredeti alakja, Amy Winehouse. Az évforduló alkalmából két új dokumentumfilm is készült Asif Kapadia Oscar-díjas klasszikusa mellé, mi pedig tíz év elteltével megvizsgáltuk, milyen örökséget hagyott maga után az énekesnő.
Az Opera elismerte: valóban felkérték Rubint Rékát, hogy tartson tréninget a dalszínház művészeinek.
Véget ért a koncertzárlat, és most, amikor előbújnak barlangjukból a zenészek, kiderül, ki milyen új hangot kevert ki a karantén alatt. Barabás Lőrinc sem kivétel. Az újjáalakult Quartet lemezét elsőként a hvg.hu-n lehet meghallgatni.
Új fejezetet akar nyitni az emlékezetpolitikában a főváros a Háborúkban megerőszakolt nők emlékművével. Az előkészítés is a mű része lesz, sőt lehet, hogy az maga a mű.