# kvíz

Balla István Élet+Stílus

Egri János: „Ha nem 18 órában menne a propaganda, csak 12-ben, máris volna hat óra jó műsorokra”

Játék a betűkkel, Lehet egy kérdéssel több?, Elmebajnokság, Kérdezzǃ Felelek – néhány televíziós vetélkedő, ami előtt a 70-80-as években szó szerint egy fél ország ült. A villamosmérnök végzettségű, jégkorong-válogatott játékosból az ország kvízmesterré avanzsált Egri János szerint bár a televíziók szerepe megváltozott, ma is volna igény hagyományos műveltségi vetélkedőkre. Szerinte elképzelhetetlen lett volna olyan csalás ezeken, mint amit a Kvíz című HBO-sorozat bemutat. Az egykori tévést ma is megismerik az utcán, és mind a mai napig elhangzik az „átnyújtok egy hangszórót” ikonikussá vált mondata a környezetében. Kifejezetten aktív a 84. évében is, teniszezik, jégkorongozik, továbbá ismert műgyűjtő: ebben az emberi kapcsolatokat értékeli leginkább. Interjú.

Magyar Telekom Nyrt.

Mindenkinek van, de kevesen tudják, mire jó (kvíz)

Az egykor a bankkártyákkal megegyező méretű SIM-kártyák mára a felismerhetetlenségig zsugorodtak, és az életünk részévé váltak: hosszú évekig, évtizedekig elkísérnek a telefonszámunk mellett minden fontos egyedi azonosítót tartalmazó SIM-ek. Az egyre okosodó techvilág új kihívásainak viszont meg kell felelni, így fizikailag lassan búcsút inthetünk a mobiltelefonok hálózati kapcsolatát biztosító plasztik kártyának. Olvassa el cikkünket a SIM-kártyák történetéről, majd tesztelje tudását a legújabb megoldásokról.

Balla István Kult

Két hónapig úgy járt dolgozni, hogy titkolta a Vágó Istvánnál nyert millióit

Egyetlen játékos nyert Magyarországon fődíjat a klasszikus Legyen Ön is milliomos!-ban, ő pedig úgy látja, borzasztó egyszerű felkészülni egy műveltségi vetélkedőre, és a titkot is elárulja. A ma már nyugdíjas köztisztviselőt, Cserey Gábort kérdeztük, mit csinált a nyereménnyel, miért fontos a lexikális tudás, és hogy csalt-e az angol kollégája, akit a bíróság ítélt el, miután elvitte az ottani kvíz főnyereményét.

Balla István Élet+Stílus

Tényleg meg lehet nyerni köhögéssel a Legyen Ön is milliomost?

Háromrészes minisorozat látható az HBO-n arról a 2001-es angliai esetről, amikor egy játékos társaival együtt meghekkelte a népszerű kvízműsort, és megnyerte a fődíjat. Az egymillió fontot végül nem kapta meg, mert a bíróság elítélte csalásért. A Legyen Ön is milliomos magyar arca, Vágó István szerint a műsorvezetőnek el kellett volna bizonytalanítania a játékost, a játékmesteri szereppel kapcsolatban pedig Simicska jelzőjét emlegette.

Philips

Mennyi mindent tud a kávéról?

A kávé a mindennapjaink része, rengetegen vagyunk, akik elképzelni sem tudjuk nélküle napjainkat vagy minimum reggeleinket. De mégis mennyire ismerjük a legendás fekete italt? Milyen tejet jó használni hozzá? Ki fedezte fel? Ki akarta betiltani?

hvg.hu Itthon

Mi így láttuk, de ön mit gondol: melyik volt 2019 legütősebb HVG-címlapja?

Rogán Cecília, Borkai Zsolt, Gyurcsány Ferenc, Tiborcz István és a két Orbán: Ráchel és Viktor – 2019-ben is nagyszerű csapat gyűlt össze a HVG címlapjain. Egy ideig az utcán is láthatták őket, de aztán a hatalom úgy gondolta, ez nem annyira szerencsés, tehát letiltotta a lapot a hirdetőoszlopokról. Mondták, kell a helynek másnak, aztán többszörösen kiderült: valójában semminek. Csak a HVG ne legyen ott. Ami azt jelenti, hogy zavarta őket, tehát jó. Mi most kiválasztottuk az év 51 címlapjából azokat, amelyek nekünk a legkedvesebbek voltak, annak eldöntését azonban, hogy melyiknél sült el legjobban a címlapteam keze, az olvasókra bízzuk. Szavazzon!

1 2 3 4 5 6 7
10
Úgy tűnik, a bíróság szerint rendben voltak a dudálós tüntetések

Úgy tűnik, a bíróság szerint rendben voltak a dudálós tüntetések

Mínusz 20 fokot mértek a Bakonyban

Mínusz 20 fokot mértek a Bakonyban

Kockáztat a Mol-vezér, új választottja a neurobiológia

Kockáztat a Mol-vezér, új választottja a neurobiológia

A Microsoft végre rászánta magát, hogy kijavítsa a Windows 10 talán legbizarrabb hibáját

A Microsoft végre rászánta magát, hogy kijavítsa a Windows 10 talán legbizarrabb hibáját

Letartóztattak egy fegyveres férfit, akinél hamisított belépő volt Biden beiktatására

Letartóztattak egy fegyveres férfit, akinél hamisított belépő volt Biden beiktatására

Venezuelától szokott olyan levelet kapni az ENSZ, mint amilyet Magyarországtól kapott

Venezuelától szokott olyan levelet kapni az ENSZ, mint amilyet Magyarországtól kapott

Kisiklott és részben az oldalára dőlt egy tehervonat Murakeresztúron

Kisiklott és részben az oldalára dőlt egy tehervonat Murakeresztúron

Doku360: A 19 méteres medencénkből jutott el a két lányom az ifi Európa-bajnoki címig

Doku360: A 19 méteres medencénkből jutott el a két lányom az ifi Európa-bajnoki címig

A címlapról ajánljuk