Meglepő adat jött a magyarok készpénzhasználatáról
Tizenöt év után fordult a trend.
Az ezredfordulón még 221 fegyveres bankrablást jelentettek a skandináv országból, ezek száma 2017 óta évi tíz alatt maradt, 2021-ben egyetlen ilyen bűncselekmény történt, míg 2022-ben már egyet sem követtek el.
A készpénzhasználat visszaszorítását, a tranzakciós illeték eltörlését, az elektronikusan elérhető szolgáltatások körének kibővítését javasolja a Bankszövetség.
Az 50 millió feletti pénzváltás is nehezebbé válik.
Az elmúlt három évben folyamatosan lehetett igényelni támogatást a POS-terminálokra, a második kör határideje vasárnap járt volna le, most ezt hosszabbította meg a kormány a jövő év közepéig.
Miközben az Európai Központi Bank a készpénzforgalom csökkentését szorgalmazza, Itáliában csúcsra pörgött a zsebből zsebbe fizetés.
A német kormány korlátozná a készpénzforgalmat a pénzmosás és a terrorfinanszírozás elleni harc részeként. A szerdán ismertetett elképzelés szerint az EU tagállamainak közösen kellene lépniük az ügyben, és ha nem sikerül a megegyezés uniós szinten, Németország saját hatáskörben vezet be felső határt.
A lengyel BPH bank már decemberben kísérleti jelleggel megkezdi az ujjlenyomattal azonosító pénzkiadó automaták tesztelését. Amennyiben a 12 tesztautomata beválik, úgy közel ezer atm haszálata során a pin-kód helyett a tulajdonos ujjlenyomata hagyja jóvá a tranzakciót.
Tiltaná a másfél millió forint fölötti készpénzforgalmat - szerződésenként és havonta - a Nemzetgazdasági Minisztérium, amivel Matolcsy György saját korábbi javaslatát korrigálja. Szlovákiában is hasonló összegű értékhatárt állítanának be a készpénzforgalom korlátozására. Kérdés, ilyen bizalmi környezetben mennyire sínyli meg az üzleti aktivitás az elsősorban a tranzakciós illetékbevételt növelő lépést.
A kártyás pénzforgalom növekedése a pénzkiadó automaták számának szembetűnő csökkenésével jár együtt. A kereskedelmi bankok az utóbbi fél évben száz bankjegykiadó automatát szereltek le. A pénzkiadó készülékek száma már tavaly is szinte csak a takarékszövetkezetek fejlesztései miatt emelkedett.
A parlamentnek most benyújtott törvényjavaslat a vállalkozások közötti készpénzfizetést havonta és szerződésenként 5 millió forintban korlátozza, a szabályozás elfogadása esetén 2013. január 1-jén lép hatályba, és az új szabályokat az ezt követően teljesített kifizetésekre kell alkalmazni - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Az adóelkerülés visszaszorításának szándékával korlátozza a készpénzforgalmat Spanyolország. A kormányfő szerdai bejelentése szerint az üzleti életben 2500 euró felett tilos lesz a készpénzes kifizetés.