Délutánra kezdhet magára találni a vasúti közlekedés
Az éjszakai viharok több vonalon is fennakadásokat okoztak.
Az éjszakai viharok több vonalon is fennakadásokat okoztak.
A szombat hajnal a repteret sem kímélte, két parkoló repülőben keletkezett kár, a terminálok beáztak, késésekre kell számítani.
A gépnek kedd este kellett volna felszállnia, szerda éjjel azonban még mindig nem történt semmi.
Októberre csúszhat az iPhone 15-széria rajtja, néhány héttel későbbre, mint általában.
19:10 helyett végül csak hajnali egykor indultak el.
15 órakor korlátozással újraindulhatott a közlekedés Siófok és Szántód között, a dél-balatoni vonalon utazóknak már nem kell pótlóbuszra szállniuk.
Kábellopás miatt hibásodott meg a biztosítóberendezés.
Nem járnak jól, akik csütörtök reggel indulnak el a Balatonra vonattal.
A fiatalok nem jelentették be előre utazásukat, a Ljubljanába induló InterCityn pedig eredetileg 228 ülőhely volt. Nem csoda, hogy problémát okoztak, aminek háromórás veszteglés lett a vége a Kelenföldi pályaudvaron.
Spanyol fiatalok lepték el csütörtök reggel a Budapestről Ljubljanába induló InterCity-t a Kelenföldi pályaudvaron. A tömegjelenetek miatt többen rosszul lettek, egy állapotos és egy idős nőt is ki kellett menteni a zsúfolt kocsikból. A vonat reggel kilenc helyett délben indult el, az utasok tapssal üdvözölték a fejleményt.
Háromtusa-, illetve öttusa-bajnokságokra készült, és a kocsija is elromlott, ezért nem ért be a híradó kezdetére a műsorvezető.
A Magyarországról Svájcba menő pénteki légiforgalmat a sztrájk jelenlegi ismereteink szerint nem érinti.
Áramszünet van, de egyelőre nem tudják, hogy miért.
Gajdos Tamást korábban egy hasonló eset miatt rúgták ki a csatornától, most vizsgálat indult az ügyében.
A nőt elítélték.
Leszakadt a vezeték Nagykőrösön, járatkimaradás, pótlóbuszok, késések a szegedi vonalon.
Egymást követő második évben is a Wizz Air gépei késtek a legtöbbet.
A fennakadás oka a MÁV szerint a biztosítóberendezés hibájában keresendő.
A késések és a járatkiesések 2022-ben mintegy 244 millió embert érintettek csak Európában és idén sem érdemes sokkal jobbra számítani.
Az eredeti fiók letiltása után ezentúl 24 órás késéssel fog posztolni az új, ElonJet but Delayed nevű profil Elon Musk repülőútjairól, összhangban a Twitter új szabályzatával.