Úgy élünk ezen a bolygón, mintha lenne egy másik, ahová továbbállhatnánk
A kormányoknak és az egyéneknek továbbra is kemény dió megoldást találni a fogyasztás csökkentésére és a hulladék újrahasznosítására.
A kormányoknak és az egyéneknek továbbra is kemény dió megoldást találni a fogyasztás csökkentésére és a hulladék újrahasznosítására.
Kibővítették Londonban az ultraalacsony kibocsátási zónát. Ezzel már két budapestnyi területen kell a régebbi autók vezetőinek több mint 5000 forintnak megfelelő összeget fizetniük a behajtásért, az év egyetlen napja kivételével minden munka-, pihenő- és ünnepnapon. A cél, hogy tisztább maradhasson a levegő a városban.
40 nemzetközi cement- és betongyár összeállított egy tervet, hogy miként lehetne az egyik legszennyezőbb ágazatot kibocsátásmentessé tenni.
Az emberiség körülbelül 80 százaléka fénnyel telített égbolt alatt él. Ökológusok szerint a mesterségesen generált világítás komoly környezeti probléma.
Mintegy 3760 tonna műanyaghulladék – bevásárlózacskó, vizespalack, polisztirol, mikroműanyag – lebeg a Földközi-tenger felszínén a Görög Tengerkutató Központ (HCMR) tanulmánya szerint.
Nagy mennyiségű nehéz nyersolaj került a vízbe a kaliforniai partoknál egy tenger alatti csővezetékből. A közel félmillió liternyi olaj már beszennyezte a Huntington Beach partjait, és egy védett mocsárba is bejutott. A hatóságok nagy erőkkel dolgoznak a kármentesítésen.
Felére csökkent a világ korallzátonnyal borított területe az 1950-es évek óta a túlhalászat, a bolygó melegedése, a környezetszennyezés és az élőhelyek pusztulása miatt – derült ki több ezer kutatás elemzéséből.
A bíróság kimondta, hogy a politikusoknak többet kell tenniük a lakosok egészségének megőrzéséért.
Ciprus szerdán segítséget kért az Európai Uniótól a sziget keleti partjainál elterülő hatalmas olajszőnyeg miatt.
Az államnak semmilyen problémát nem jelent évente kénnel, füsttel, nehézfémekkel pumpálni a főváros egét, ami aztán az alant kanyargó Dunába, annak élővilágára hullik vissza. Ha a rendszeresen vizek partján horgászó, környezetvédelemben jártas államfő nincs érzékenyítve erre, akkor mégis mire van – teszi fel a kérdést Fliegauf Bence rendező, forgatókönyvíró. Vélemény.
Már csibekorukban fenyegeti a tengeri madarakat a műanyag szemét: ilyen hulladékot találtak számos tengeri madár fészkében Északnyugat-Európában.
A magas hőmérséklet hatására a fagyott talajban lévő metán olyan mértékben került ki a légkörbe még 2020-ban, hogy Szibéria felett 5 százalékkal megnőtt a koncentrációja.
A kutatók szerint a teknősökben talált polimereket olyan széles körben alkalmazzák a műanyagtermékeknél, hogy lehetetlen megállapítani azok forrását.
A szokatlant színt a nátrium-szulfit adja.
Idén ismét július végére – 29-ére – esett a túlfogyasztás napja, az a dátum, amelyre az emberiség elfogyasztotta azt az erőforrás mennyiséget, amely egy év alatt regenerálódik. Tavaly – a koronavírus-járvány okozta lezárások miatt – augusztus 22-e volt ez a nap, a legrosszabb év 2018 volt, akkor július 22-ére fogyasztottuk el az arra az évre jutó, regenerálódó erőforrást.
Hatodával több károsanyag-kibocsátást okoznak a férfiak költései, mint a nőké - állapította meg egy svéd kutatás. A különbség fő oka a közlekedés.
Kommunális szemét, veszélyes hulladék, de még műszőrme is került a zsámbéki hulladéklerakóba, egy természetvédelmi terület mellé. Videó.
Kiknek nagyobb a hétköznapi karbonlábnyomuk: a városokban vagy a vidéken élőknek? Erre a kérdésre kerestek választ bonni kutatók, akik szerették volna tisztázni, mi igaz a metropoliszok környezetszennyező világát „a természet lágy ölén” élő falusiakéval szembeállító közvélekedésből.
Szörnyű lehetett szegény csapósügér haláltusája a kesztyű ujjában, de holtában már megnyugodhat: etanolban tartósítva a felvilágosítást szolgálja egy holland környezetvédelmi központban.
Egy új kutatás szerint az erdőirtás és a tüzek közös hatása, hogy mára nem akadályozza, hanem előidézi a klímaváltozást az esőerdő.