A DK képviselői bérelnek a legdrágábban irodát, az MSZP-sek pedig néha fejenként négy-öt helyiséget tartanak fenn
A kormánypárti képviselők munkahelyéért a frakció fizet.
A kormánypárti képviselők munkahelyéért a frakció fizet.
Minden évben külföldi tanulmányutat szervez a XVI. kerületi önkormányzat elsősorban a kerület oktatási intézményeinek vezetőinek, miközben tíz éve nem fenntartója az iskoláknak – írja a 24.hu.
A kormány fűt-fát megígért az uniós helyreállítási alap forrásaiért cserébe, a megszorításokat az EU-ra fogja, de azért nem rohan a vállalások végrehajtásával, nem titkolva, hogy a reform egyes esetekben nem jelent majd többet egy hatástanulmány elkészítésénél.
A Liverpoolba igazolt Szoboszlai Dominik karrierjét végignézve látható, hogyan működik a foci más országokban: szinte közpénz felhasználása nélkül, jó döntéseket hozva juthat el egy játékos a világelitbe. A magyar foci sikereinek kevés közük van a 2010 utáni reformhoz és a labdarúgásba beáramló támogatásokhoz.
A június 8-i tömegszerencsétlenség áldozatainak segít a kormány közpénzből. A határozat nem szól arról, felelős-e valaki a történtekért – igaz, a rendőrség is először azt mondta, hogy nem.
Bár nem látják el az eredeti funkciójukat – a pártok támogatásának átláthatóvá tételét –, néhány érdekességet azért feltárnak a most megjelent pártmérlegek.
A külügyminiszter költéseiről Komjáthi Imre érdeklődött.
Bátonyterenye fideszes polgármestere először azt mondta, senkinek semmi köze ahhoz, hogy kölcsön falubusszal, közpénzből vitte ki a rokonát és barátait egy németországi FTC-meccsre, majd finomított, hogy azért a benzint hajlandó kifizetni. Most rendőrségi nyomozás indulhat az ügyben.
Mészáros Lőrinc cégei az egész országban közbeszerzésen elnyerhető pénzek 12 százalékánál is többet tehettek zsebre.
Szaniszló Sándor az önkormányzat állítása szerint 8 millió forint közpénz ellenében szerepelt több ATV-s műsorban is, köztük az Egyenes Beszédben, a csatorna azonban tagadó nyilatkozatot adott ki.
A Mészáros-Tiborcz összefogással ötmilliárdért épített komplexumban 2021 novembere óta nem kezelnek betegeket.
A külügyminiszter csak 2022-ben vastagon leutazta a Föld-Hold távolságot, ami egyes becslések szerint olyan 1,5–1,8 milliárd forint közpénzbe kerülhetett, ám hivatalos adatokat a minisztérium eddig még nem közölt.
Az uniós pénzek érkezése érdekében benyújtott törvényjavaslatot hagyott jóvá az Országgyűlés.
A Direkt36 kutatása szerint még a közelmúltban is futott a kormány egyik legújabb hirdetése, de más, Rogán Antal hivatala alá tartozó cég is költött pénzt a Rogán-Gaál Cecília és Sarka Kata közös weboldalát üzemeltető cégnél.