Dorosz Dávid: A vadászati kiállítás nemcsak Semjén hobbija, hanem az Orbán-rendszer lényege
A hatalomnak az embereket kell szolgálnia, nem pedig az embereknek a hatalmat, írja szerzőnk. Vélemény.
A hatalomnak az embereket kell szolgálnia, nem pedig az embereknek a hatalmat, írja szerzőnk. Vélemény.
Orbán Viktor 2010-es hatalomra kerülése óta hatalmasat nőttek a kormányfő édesapjának és testvéreinek cégei, és bár ezt sokáig titkolni próbálták, a fejlődés forrásai részben állami megrendelések.
Felmérte a Publicus Intézet, mit szólnak a közvagyon alapítványokba szervezéséhez az emberek.
126,8 milliárd forintból újítanak fel 29 kilométert.
A producer azt mondta, saját forrásból és támogatásokból készül az ELK*RTUK. Gyurcsány Ferenc beszédét történelmi bűnnek tartja.
A gigaberuházás olyan szinten felforgatja a tópartot, hogy annak világörökségi besorolása sincsen biztonságban.
Összesen 100,9 milliárd forintot kapott a vasúttársaság az állami eszközökkel kapcsolatos projektekre, a közpénz többségében a kínai vasútra ment el.
A Fourcardinal Kft. ezer lélegeztetőgépet szerzett be 17 milliárdért.
A több tízmilliárd forint közpénzzel kitömött állami mintagazdaság a járványos 2020-as évet 30 millió forint adózott nyereséggel zárta.
Júliustól a görögkatolikusok fenntartásába kerül a sokmilliárdból kistafírozott Felső-szabolcsi Kórház. A görögkatolikus egyház „negyedik embere” éppen Seszták Miklós öccse – írja a HVG hetilap.
Egy másik kormánydöntés szerint Magyarország 6000 adag AstraZeneca oltóanyagot ajándékoz Észak-Macedóniának.
A bőségesen megtámogatott cég elvileg a zuglói vállalkozásokat segíti. Tulajdonosa egy, a kormánnyal is jó kapcsolatot ápoló alapítvány, a Fiatal Vállakozók Országos Szövetsége.
Ha a gazdaság szereplői a beáramló pénz megszerzésére hajtanak, elhanyagolják a piaci versenyt, az innovációt – mondja Győrffy Dóra egyetemi tanár, jelezve, hogy az uniós pénzesőnek is vannak veszélyei.
Bár 470-szeres a különbség a fideszes és ellenzéki vezetésű települések támogatása között, a Magyar Turisztikai Ügynökség szerint nem a pártállásuk alapján bírálták el a pályázókat.
Nem tárolták egységes, visszakereshető rendszerben sportba ömlő közpénzt az Emminél.
Majdnem 2 milliárd forintot elköltött ugyanakkor favipiravir hatóanyagú gyógyszerekre – derült ki a Transparency Internationalnak adott válaszaikból.
A miniszter szerint tömegével védik meg a munkahelyeket.
A tao-program keretében jutott újabb, bőkezű támogatáshoz a felcsúti utánpótlás alapítványa.
Titkolt összegeket áldozva rá új központokat jelölt ki a kormány három sportág utánpótlás-nevelésének a támogatására. Erre papíron már így is rengeteg pénz ment el, a jelek szerint nem túl hatékonyan, a külföldről érkező edzők szerint ugyanis továbbra is ez a magyar labdarúgás gyenge pontja.
Molnart a komputerművészet úttörőjeként tartják számon. 14 képét vette meg az MNB-Ingatlan Kft.