#közvélemény-kutatás

Legyőzhető-e Orbán Viktor 2014-ben?
 

Legyőzhető-e Orbán Viktor 2014-ben?

A Fidesznek 2001 eleje, tehát a Kisgazdapárt ledarálása előtti pillanat óta nem volt ilyen kevés támogatója. Mégis: a jelenlegi kormánypárt 2006 nyara óta megszakítás nélkül vezet a közvélemény-kutatásokban, és ezen a tényen a jelenlegi ellenzéken belüli mozgások sem változtatnak. De mit üzennek a közvélemény-kutatási adatok a Fidesznek és az ellenzéki pártoknak?

M. László Ferenc M. László Ferenc

Századvég: A többség tiltaná a vörös csillag viselését
 

Századvég: A többség tiltaná a vörös csillag viselését

A lakosság többsége nem ért egyet azzal az alkotmánybírósági döntéssel, mely megsemmisítette az önkényuralmi jelképek használatát tiltó büntető törvénykönyvi rendelkezést. A döntés ismertsége a megkérdezettek körében magasnak mondható - összegezte februári közvélemény-kutatásának eredményeit a Századvég.

hvg.hu hvg.hu




Ipsos: Erősödött a Jobbik, visszaesett az MSZP
 

Ipsos: Erősödött a Jobbik, visszaesett az MSZP

A kampányelemek hatásának tulajdonítja az Ipsos, hogy legfrissebb felmérése szerint az elmúlt hetekben számos változás történt a pártok támogatottságában. A Fidesz 18, az MSZP 13 százalékos az összes választópolgár körében, erősödött a Jobbik és bővült a pártnélküliek csoportja - állapították meg.

MTI MTI



Végre kiderült, mennyire szeretik Papcsákékat
 

Végre kiderült, mennyire szeretik Papcsákékat

A zuglói önkormányzat közzétette a kerületi lapban annak a tavaly novemberben végzett közvélemény-kutatásnak az eredményét, amelyről nem voltak hajlandók a kerületi vezetők elárulni, hogy ki készítette, mennyiért és mi áll benne.

MTI / hvg.hu MTI / hvg.hu

Ipsos: jobbiknyi különbség sincs a Fidesz és az MSZP között
 

Ipsos: jobbiknyi különbség sincs a Fidesz és az MSZP között

Minden eddiginél kevesebb a biztos pártválasztó, tehát ismét nőtt a politikának hátat fordítók aránya a magyar társadalomban - derül ki az Ipsos közvélemény-kutatásából. Az MSZP és a Fidesz támogatottsága nem változott jelentősen. A múlt év végi közéleti események, például a diákok megmozdulásai nem éreztették hatásukat a pártpreferenciákon. Az Együtt 2014 8 százalékot szerezne a biztos pártválasztók szavazataiból, az LMP pedig 5 százalékot.

MTI MTI

Eldőlt: a Fidesz a végsőkig ki fog tartani Bayer mellett
 

Eldőlt: a Fidesz a végsőkig ki fog tartani Bayer mellett

A választóktól kapott "erőteljes jelzések" hatására fordulat állt be a Fideszben a Bayer-ügy kezelésében. Míg kezdetben a párt politikusai bírálták a publicista tíz nappal ezelőtti, a cigányokat állatokhoz hasonlító írását, forrásaink szerint az írás megjelenése után bekövetkezett brutális ózdi gyilkosság, illetve az ellenzék "támadásai" után a Fidesz - a közhangulatot felmérve - inkább "beleállt az ügybe". A "rendet" követelő kormánypárti nyilatkozatok hároméves Fidesz-kormányzás után furán hangzanak, ráadásul a Fidesz ezzel a fordulattal azonosul Bayernek a magyarországi cigányság "jelentős részét" "állatoknak" minősítő kijelentéseivel, forrásaink egybehangzó állítása szerint eldőlt: a kormánypárt a végsőkig kitart a cigányozó Fidesz-alapító mellett.

M. László Ferenc M. László Ferenc

Medián: egy párharcban Bajnai megverné Orbánt
 

Medián: egy párharcban Bajnai megverné Orbánt

Még mindig a Fideszre szavaznának többen a választásokon, ha Orbán Viktor és Bajnai Gordon között kellene választani, akkor azonban Bajnai megverné a jelenlegi miniszterelnököt - derül ki a Medián novemberi felméréséből.

hvg.hu hvg.hu


Surranópályán nőtt milliárdos üzletté a Fidesz-közeli agytröszt
 

Surranópályán nőtt milliárdos üzletté a Fidesz-közeli agytröszt

Míg a 3,1 milliárdos kormányzati megrendelése miatt a média megkülönböztetett figyelemmel követte az utóbbi hónapokban a Századvég-csoport tevékenységét, a szintén Fidesz-kötődésű Nézőpont Intézet kisebb megbízások révén, de az állam egyik legfőbb beszállítója lett. Az időközben új cégekkel bővült, több mint száz alkalmazottal bíró csoport állami megrendelés-állománya elérte az 1,5 milliárdot. Sorozatunk negyedik része a kormányzati tanácsadókról, kutatókról.

M. László Ferenc M. László Ferenc


Nézőpont: 12 százalékon állnak Bajnaiék
 

Nézőpont: 12 százalékon állnak Bajnaiék

A Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatása szerint a kormánypártok népszerűségi előnye továbbra is jelentős, az aktív szavazók között 30 százalékos a szocialistákkal szembeni előnyük.

MTI MTI

Egyre több a bizonytalan szavazó Horvátországban
 

Egyre több a bizonytalan szavazó Horvátországban

Horvátországban tovább csökkent a koalícióban kormányzó szociáldemokrata párt támogatottsága, ugyanakkor stagnál a legnagyobb ellenzéki párt, a horvát demokratikus közösség népszerűsége és tovább növekedett a bizonytalan szavazók tábora a Promocija Plus közvélemény-kutató legfrissebb felmérése szerint - jelentette hétfőn a zágrábi sajtó.

MTI MTI

Medián: Apad Bajnaiék népszerűsége
 

Medián: Apad Bajnaiék népszerűsége

Mind a Fidesz, mind az MSZP fokozatosan távolodik az októberi mélyponttól, miközben az Együtt 2014 Mozgalom nem tudta megőrizni a megalakulásakor mutatott jelentős vonzerejét - áll a Medián felmérésében, amelyet a HVG közöl.

HVG HVG


Medián: visszaesett az Együtt 2014
 

Medián: visszaesett az Együtt 2014

A Medián november végén 1200 fő személyes megkérdezésével készített reprezentatív felmérése szerint a Fidesz őrzi vezető helyét, az Együtt 2014 támogatottsága pedig a választani tudó szavazók között közel háromszorosa az LMP-jének.

HVG HVG