Áremeléssel indították az évet a hirdetők a lakáspiacon
Minden harmadik ingatlantulajdonos árat emelt, miután meghirdette a házát, lakását.
Minden harmadik ingatlantulajdonos árat emelt, miután meghirdette a házát, lakását.
hvg.hu
A lakásvásárlás egy nagyon komoly döntés, hiszen akár több tíz millió forintot fizethet ki a vevő, melyért cserébe megvásárolja azt az otthont, amelyben hosszú éveken, évtizedeken keresztül élni fog. Éppen ezért érdemes alaposan átgondolnia minden lakáskeresőnek azt, hogy mit mikor és milyen áron venne meg. A Bankmonitor szakértői pedig összegyűjtötték, hogy mire lehet számíthatnak az ingatlanpiacon, illetve mire érdemes figyelnie az érdeklődőknek a döntéshozás során.
Bankmonitor
Az ingatlanpiac aktivitásának 25 százaléka köthető az első otthonukat vásárlókhoz a Duna House év végi elemzése szerint.
hvg.hu
Új építésű lakás venne, de korábban számos rémtörténetet hallott arról, hogyan verték át a vevőket a később felkutathatatlan építtető cégek és ezért elbizonytalanodott? Ezzel nincs egyedül, ám azért egyáltalán nem reménytelen a helyzet, sőt, ma már számtalan biztosítékot lehet szerezni az ilyen esetek elkerülésére.
hvg.hu
Csak kevesen tudnak segítség nélkül ingatlanhoz jutni.
MTI
MTI
hvg.hu
A fiatalok nagy része már hitellel sem tud lakáshoz jutni, mert túl nagy önerőt követelnek tőlük a bankok az egyre emelkedő árak mellett. Ezt orvosolná a jegybank – a kormányzati gyakorlattal szemben figyelmen kívül hagyva a demográfiai szempontokat.
Visszafogottabb volt tavalyhoz képest az októberi használtlakás-forgalom, de az újlakás-piac élénkül. Eközben a történelmi csúcshoz közelít a lakáshitelpiac, a használt lakások 52 százaléka esetében vettek fel hitelt a vevők az idei első félévben.
hvg.hu
A lakások ára jobban nő, mint a bérleti díjaké.
hvg.hu
Egyedül Győrben nem jellemző a kiköltözés, mert ott már beteltek a környező települések.
hvg.hu
A legnagyobb mértékben a XI.és XII. kerületben drágultak a használt lakások, de még mindig az V. kerületben kell a legtöbbet fizetni egy négyzetméterért.
hvg.hu
Nincs egyértelmű válasz arra, hogy egy új vagy egy használt lakás vásárlása éri meg jobban. Számos tényező mentén vizsgálhatjuk, hogy miben jobb az egyik opció a másiknál, és az ár csak egy a sok közül. Ráadásul a vételár igen becsapós lehet, így érdemes a dolgok mögé nézni.
Ingatlannet
A klímaváltozás az ingatlanpiacra is kihat. Lehetséges, hogy a napfényes lakás már nem lesz túl vonzó hívószó a hirdetésekben.
hvg.hu
Nulla százalékos csok-hitel válik elérhetővé azok számára, akik fel tudják majd venni az MNB 2,5 százalékos zöld lakáshitelét. A Bank360 elemzőinek számítása szerint egy 70 millió forintos lakás finanszírozása több, mint 12 millió forinttal, egy 100 milliós ingatlané pedig közel 19 millió forinttal válik olcsóbbá, ha mindkét hiteltípus elérhetővé válik.
Bank360.hu
Nagyon sok félreértés kering a köztudatban a lakáshitelekkel kapcsolatban, ezek egy része pedig csak az igénylés során derül ki, ami komoly problémákat okozhat. Ezekből gyűjtöttünk össze néhány jellemzőt.
Bankmonitor
Bankmonitor
Fülöp Norbert
Természetközeli, mégis városi élettér - ez lett a modern, környezettudatos váróslakók legfőbb igénye lakásvásárláskor. A lakói és az építészeti igény a rozsdaövezetek újjáélesztésével találkozhat, amelynek eredményeképp az egész városra hatással lévő projektek valósulhatnak meg. Az egyik ilyen éppen Budapest XIII. kerületében, a főváros egyik legzöldebb Duna-parti lokációjában, a Foka-öböl közelében zajlik.
Duna Terasz Grande
A magyarországi helyzetet részben az állami támogatásokkal, részben pedig a koronavírus hatásaival magyarázzák.
hvg.hu
Lakáshitel igénylését megelőzően sok mindennek utánanézünk és megkérdezünk, de valóban mindenre gondolunk? Nagyon sok esetben derülnek ki ugyanis olyan információk a hitelbírálat során, amelyekre fény derülhetett volna az igénylés előtt, ha körültekintőbben járunk el. A legtöbb esetben a térképmásolat ellenőrzése marad el, pedig érdemes lenne már az elején vetni rá néhány pillantást. A Bankmonitor szakértői összeszedték, mire érdemes figyelni a térképmásolattal kapcsolatban.
Kelemen Anita (Bankmonitor)
Átlépte a 100 milliárd forintos határt a havi lakáshitel-folyósítások összege 2021. márciusban, összesen 104,72 milliárd forintot helyeztek ki a hitelintézetek a lakossági ügyfeleknek. Bár a volumen jelentős részét még mindig használt lakás vásárlására fordítják az igénylők, márciusban látványosan megugrott az új építésű lakásokra és a korszerűsítésre felvett kölcsönök aránya is.
Bank360
A gazdasági kilábalás kezdetével ismét egyre többen vesznek lakásokat, és minden feltétel adott ahhoz, hogy ismét a budapesti ingatlanokat keressék a vevők. Mennyit kell ráfizetnie annak, aki egy vidéki nagyvárosból költözne Budapestre, és milyen lehetőségei vannak a pénz előteremtésére? A fővárosba költözők lehetőségeinek járt utána a Bank360.
Bank360
Erre hívta fel a figyelmet a CNN gazdasági rovata. Az elmúlt húsz évben még soha ilyen gyorsan nem emelkedtek a lakásárak világszerte - állapította meg az OECD, amelynek Magyarország is tagja.
Lengyel Miklós