Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#lefoglal

hvg.hu Bűnügy

Újabb rajtaütések voltak a Magyar Nemzeti Arcvonalnál

Fegyvereket foglaltak le a rendőrök a TEK-esekkel közös akciójukban csütörtök reggel, és őrizetbe vettek öt embert, akiknek a gyanú szerint közük volt a Magyar Nemzeti Arcvonalhoz. Múlt kedden hasonló akciót hajtottak végre, szinték a TEK-kel közösen.

hvg.hu Vállalkozás

Elképesztően undorító húsboltot zárattak be Tolna megyében – videó

Több mint egy tonna hústerméket foglaltak le a Nébih szakemberei egy Tolnai megyei húsboltban, ahol finoman szólva is nagyon rossz higiéniai körülmények között tárulták az árut. Mocskos ládákba is tettek húst, amit a garázsban halmoztak fel, sőt, ott is darabolták. Mindenhol hihetetlen kosz és kupleráj volt.

hvg.hu Vállalkozás

Vissza kellett adnia a NAV-nak a Zsolnaytól lefoglalt árukészletet

Visszakapta a korábban bűnügyi zárlat alá vett árukészletét a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt., miután hatályon kívül helyezte a Szekszárdi Járási és Nyomozó Ügyészség a pécsi cégnél a NAV Dél-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága által kezdeményezett házkutatás és lefoglalás elrendeléséről szóló határozatot – tudta meg a Népszava Kardos Éva ügyvédtől.

hvg.hu Bűnügy

Visszaadták a rendőrök a 444.hu drónját

Szelfit készített a bicskei rendőrkapitányságnál a 444.hu munkatársa péntek reggel azzal a drónnal, amelyet Felcsúton foglaltak le a rendőrök a lap munkatársaitól – a friss fotóval közölte a lap, hogy visszakapták a hatóságtól a március 11-én elvett eszközt.

hvg.hu Itthon

Elvették a rendőrök a 444.hu drónját Orbán falujában

Rendőrök foglalták le a 444.hu több százezer forintot érő drónját Felcsúton, miután befejezték a forgatást a községben. A kamerát és a memóriakártyát is elvették tőlük. Az egyenruhások azt mondták, hogy az újságírók megsértették a légügyi szabályokat. Szondát is fújattak velük, illetve azt kérdezték tőlük, hogy biztosították-e a munkaterületet.

hvg.hu Bűnügy

Durva mennyiségű drogot foglaltak le a rendőrök Budapesten – fotók, videó

Egyebek mellett több tízezer extasy tabletta, valamint több kiló marihuána és amfetamin volt annak a férfinak a lakásában, akinél kedd hajnalban tartottak házkutatást a rendőrök Budapest XI. kerületében. Egy másik férfi vezette el őket ide, akinek a kocsijában szintén rengeteg kábítószert találtak, amikor igazoltatták a XII. kerületben. Mindketten őrizetben vannak.

hvg.hu Itthon

Több pesti gyorsbüfé is kaphatott betonkeverős gyroshúsból – videó

Egy engedély nélkül működő gyrosgyártó üzemet találtak a Nébih szakemberei, amikor a NAV kérésére egy húsnagykereskedést ellenőriztek Pest megyében december elején. Nemcsak a tisztasággal volt baj. A húst egy betonkeverőben készítették, hogy nagy mennyiséget tudjanak előállítani. Valószínűleg több budapesti büfébe is szállítottak a húsból.

1 2
Trump heteken belül ledobja az atombombát a vámháborúban

Trump heteken belül ledobja az atombombát a vámháborúban

A XII. kerületben épülhet meg az orosz–ukrán háború áldozatainak első Ukrajnán kívüli emlékműve

A XII. kerületben épülhet meg az orosz–ukrán háború áldozatainak első Ukrajnán kívüli emlékműve

Francia külügyminiszter: "Orbán Viktornál meghallgatásra találtak Macron érvei"

Francia külügyminiszter: "Orbán Viktornál meghallgatásra találtak Macron érvei"

Az európai szélsőjobboldal Orbán kivételével nincs elragadtatva attól, ahogy Donald Trump Ukrajnával viselkedik

Az európai szélsőjobboldal Orbán kivételével nincs elragadtatva attól, ahogy Donald Trump Ukrajnával viselkedik

Demeter Szilárd minden területen csődöt mondott, forrásaink szerint küszöbön a bukása

Demeter Szilárd minden területen csődöt mondott, forrásaink szerint küszöbön a bukása

Trump vámháborúja és Ukrajna-politikája hullámvasútra tette a forintot

Trump vámháborúja és Ukrajna-politikája hullámvasútra tette a forintot

Tovább döglődik az autóipar, januárban is zuhant az ipari termelés

Tovább döglődik az autóipar, januárban is zuhant az ipari termelés

Túl sok a játékos a biztosítási piacon, kelleni fog a koncentráció

Túl sok a játékos a biztosítási piacon, kelleni fog a koncentráció

Itt a teljesen új, nem elektromos Audi A6

Itt a teljesen új, nem elektromos Audi A6

A címlapról ajánljuk