Botka jó jelölt volt, de rossz stratégiát választott
A „jót akart, de nem hagyták” morális érvként lehet jó, politikailag aligha, áll Tóth Csabának, a Republikon Intézet stratégiai igazgatójának gyorselemzésében.
A „jót akart, de nem hagyták” morális érvként lehet jó, politikailag aligha, áll Tóth Csabának, a Republikon Intézet stratégiai igazgatójának gyorselemzésében.
A Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje Botka visszalépése után azt írta, Botka volt hosszú évek óta az első szocialista vezető, aki felismerte, hogy a pártjának alapvetően meg kell újulnia.
Az amerikai énekesnő jó fej volt, miután elmaradt a koncertje Montrealban.
Kádár Barnabásnak vitái voltak a párt működése miatt.
Becsky András, Cseh László, Danks Emese, dr. Török Enikő, Törös Károly és Wladár Sándor sajnálattal bár, de lemondott "a magyar úszósport mielőbbi szervezeti megújulása érdekében". Ezzel végképp elfogyott Bienerth körül a levegő.
Egy friss jelentés szerint az FKF eddigi működése egyik legnagyobb válságát éli, de működőképes. A főpolgármester megerősítette, hogy a cégénél rossz a hangulat, illetve "nem tud szabadulni attól a gondolattól, az állam az FKF-fel fizeti ki vidéki cégek veszteségeit".
A kormánypárti frakció sem hagyta szó nélkül, hogy miniszterelnök-jelölt nélkül maradt a Magyar Szocialista Párt. Kihagyták, hogy ez is a Soros-terv része lenne.
A szocialisták EP-képviselője szerint Szeged polgármesterének távozása lemondás és árulás. „Harc helyett hazaköpni nem túl okos dolog” – írta Szanyi. Majd törölte a posztját.
Az izlandi elnök szombaton elfogadta a miniszterelnök lemondását, aki szerint az újabb előrehozott választások legvalószínűbb időpontja november 4-e.
A távozás körülményei még zavarosak. Egyes hírek szerint Gorka maga mondott le tanácsadói tisztségéről, mások szerint nem mondott le, de már nem dolgozik a (frissen felújított) Fehér Házban. Mindenesetre a lemondó leveléből több hírportál is idéz.
Bienerth Gusztáv körül egyre fogy a levegő, csütörtökön az elnökség hat tagja mondott le, így következik a rendkívüli közgyűlés.
A politikus személyes okokból mondott le pozíciójáról, de továbbra is folytatja a munkáját a pártban mint közösségszervező.
Egyebek közt a hétfői, vb-t záró sajtótájékoztatón elhangzottak miatt döntött úgy a MÚSZ hat elnökségi tagja, hogy feláll. Nem erősítették meg egyöntetűen Bienerthet az elnöki pozíciójában, márpedig ez hangzott el az elnök szájából.
Lemondott Sean Spicer, a Fehér Ház szóvivője helyi idő szerint péntek reggel - jelentették fehér házi források alapján az amerikai lapok.
A japán parlament alsóháza után a felsőház is elfogadta a császár lemondását lehetővé tevő törvényjavaslatot.
Ha Brüsszelt nem is, de a város vezetőjét sikerült megállítani, miután kiderült, hogy éveken át nagyobb összegű havi juttatásban részesült, amiért részt vett egy hajléktalanokat segítő nonprofit szervezet igazgatótanácsi ülésein.
Reinhold Mitterlehner az Osztrák Néppárt elnöke, valamint a tudományos, kutatási és gazdasági ügyekért felelős miniszter is.
Lemond a kormány? Lemond bárki? Apró különbségek a cseh és a magyar erkölcsi állapotok között.
Lehel László magánemberként szeretne reagálni "az őt ért támadásokra".
A helyi ügyek helyett az országosakra koncentrál a jövőben az Együtt elnöke, aki lemondott V. kerületi képviselői posztjáról. Helyére nem kell időközi választást kiírni.