Bősz Anett: Nem a pénz miatt léptem ki
A Liberálisok politikusa robbantotta a Párbeszéd frakcióját, amikor bejelentette, otthagyja őket.
A Liberálisok politikusa robbantotta a Párbeszéd frakcióját, amikor bejelentette, otthagyja őket.
Idejekorán előállt az ötlettel, az EP-választás jövő májusban lesz.
A Magyar Liberális Párt elnöke belső harcokat lát annak hátterében, hogy az MSZP és a Párbeszéd szövetsége nem tette fel a listára, még egyéni körzetet sem kap a dolgok jelen állása szerint.
Az MSZP-s jelölt visszalépett, Fodor egyszer Gyöngyösön már tudott nyerni, 1994-ben.
A mérhetetlen pártot vezető Fodor Gábor a jelek szerint ismét országgyűlési mandátumhoz jut.
Szelíd, halk szavú kormányt ígért a miniszterelnök-jelölt.
Ha egy állami kampánytámogatásban részesülő párt az országgyűlési választáson egyszázalékos eredményt sem ér el, köteles visszafizetni az államtól kapott kampánypénzt – döntött a parlament a kampányfinanszírozási törvény módosításával.
Az ellenzéki pártok megállapodtak abban, milyen egészségügyi alapvetéseket tartanak önmaguk számára kötelezőnek arra az esetre, ha kormányra kerülnek. Történelmi dokumentumnak mondják, és bizonyos tekintetben az is. Még akkor is, ha sok benne az elv és az általánosság.
Az MSZP szerint nagyvonalú ajánlatot tettek le a többi ellenzéki párt asztalára, de ezt a többiek nem pont így látják. Fodor Gábor lehetett volna az utolsó bástya, aki örül a felajánlott helyeknek, de még ő is visszafogottan nyilatkozott: megfelelő kiindulási alap ez a tárgyaláshoz. Vasárnap Juhász Péter Együtt-elnök is aktivizálta magát, és tárgyalást kezdeményezett az Új Pólusról az LMP-vel, a Momentummal és a Párbeszéddel.