Ön is észrevett valami furát Sulyok Tamás fotóin? Saját logót kapott az államfő
Címernek látszik, de nem az.
Címernek látszik, de nem az.
Fokozatosan vezetik majd be az újítást, ami állítólag nem jár korábban nem tervezett költséggel.
Egészen meglepő helyen bukkantak súlyos sebezhetőségre a Binarly biztonsági kutatói: a betöltéskor (bootoláskor) betöltő logók feldolgozási folyamatában.
Az új dizájn a 2024-es modelleken debütál.
Épületekre csak engedéllyel lehet ilyesmit felszerelni, amivel a jelek szerint a Twitter/X nem rendelkezett.
„100 százalék esély van rá" hogy a Twittert valaki be fogja perelni az X elnevezés miatt – állítja egy szakértő, ugyanis az X betű igen gyakran előfordul a különböző védjegyekben.
Megkezdte a Twitter nevével és arculati elemeivel történő szakítást Elon Musk, fokozatosan eltűnik minden, amely a platform tegnap még jelének számító múltjára emlékeztetheti a felhasználókat.
Ha vasárnap estig meglesz a szuperalkalmazásnak szánt X logója, akkor ki fogják tenni.
Az öt éven belül teljesen elektromossá váló német márka jövőre dobja piacra első új logós autóit.
Keresd a különbséget játékhoz is jó feladvány lenne.
A Defender, a Discovery és a Range Rover, amelyek eddig egy típust jelöltek mostantól önálló márkanévként jelennek majd meg.
A nagy leleplező maga Gianni Infantino FIFA-elnök volt.
A jól megválasztott logó olyan, mint egy szép arc. Ránézünk, és kedvünk támad megismerni, mit is rejt a belső. Az alábbi weboldalon remek logók találhatók, amelyek kereskedelmi használatra is ingyen letölthetők.
Jól tükrözi az elmúlt hónapok káoszát a Twitternél, hogy az Elon Musk tulajdonába került cég az irodaháza tulajdonosát és biztonsági személyzetét sem értesítette arról, hogy eltávolítják az épületről a régi nevet és logót – így átmenetileg rendőrök akasztották meg a folyamatot.
Senki nem szólt az épület tulajdonosának, és a biztonsági szolgálat sem értette, mi történik.
A Bolt Taxi engedélyének visszavonását kezdeményezte a Budapest Főváros Önkormányzatánál az Országos Taxis Szövetség. Az érintett Bolt viszont azt állítja, hogy a magyar jogi szabályozások szerint jár el, logója és szabadjelzője védjegyoltalma megfelelő.
Egy kisebb szerzői jogi ügybe keveredett a Budapest Brand, miután olyan logót kezdtek el használni a 150 éves főváros ünnepségsorozatának megjelölésére, amely meglehetősen hasonlít egy másik, a budapesti turisták körében népszerű logóra.
Minden bizonnyal egy per miatt küldte pihenőre a Twitter logójaként használt ikonikus kék madarat Elon Musk. A keresetben a dogecoin árfolyamának manipulálásával vádolják a milliárdost – és most ismét ez történt.