szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Bolt Taxi engedélyének visszavonását kezdeményezte a Budapest Főváros Önkormányzatánál az Országos Taxis Szövetség. Az érintett Bolt viszont azt állítja, hogy a magyar jogi szabályozások szerint jár el, logója és szabadjelzője védjegyoltalma megfelelő.

A Bolt logójának és szabadjelzőjének védjegyoltalmát kifogásoló beadványt küldött Budapest Főváros Önkormányzatának az Országos Taxis Szövetség (OTSZ), amiről korábban a hvg.hu is beszámolt. Az OTSZ arra kérte az önkormányzatot, hogy a BKK mint kijelölt közlekedésszervező által a Bolt HTX Kft. részére megadott személytaxi-szolgáltatási engedélyeket semmisítsék meg, azok ugyanis az érvelése szerint jogellenesek. A beadvánnyal kapcsolatban a sajtóban felmerült, hogy a Boltot most ahhoz hasonlóan veszik célba, ahogy 2016-ban az Ubert is kiszorították a hazai piacról.

A Bolt a hvg.hu számára küldött állásfoglalásában leszögezte, hogy a „BOLT HTX Kft. minden esetben a magyar jogi szabályozások szerint jár el, és azoknak maximálisan eleget téve mindenben együttműködik az illetékes hatóságokkal. A társaság védjegyoltalommal, azon belül is szó és szóösszetételre vonatkozó védjeggyel rendelkezik. A Bolt Technology OÜ, vagyis a Bolt központ a jogosultja az érvényes, nemzeti (magyar) BOLT TAXI szóvédjegynek. A Bolt HTX Kft. jogosult a nevezett védjegy használatára és arra, hogy a védjegy használatát a vele szerződéses jogviszonyban álló partnerei számára engedélyezze.”

Az észt hátterű Bolt közleményében kiemelte: a társaság a fővárosi taxirendeletben foglalt kritériumoknak teljes mértékben megfelel.

„A Bolt HTX Kft. a Budapest Főváros Kormányhivatala által kiállított Diszpécserszolgálati Engedély alapján működik, valamint a Budapesti Közlekedési Központ Zrt. mint közlekedésszervező által kiadott engedély alapján a Bolt HTX Kft jogosult a védjegyoltalommal ellátott szabadjelző használatára. A társaság teljes mértékben jogszerűen működik” – írták.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!