#lombikbébiprogram






Ki az az elvetemült, aki így csinál gyereket?
 

Ki az az elvetemült, aki így csinál gyereket?

A világ egy része ennek a kérdésnek a szellemében reagált arra az orvosi áttörésre, amely lehetővé tette a lombikbébi-eljárást. Azóta a mesterséges megtermékenyítés rutin beavatkozássá vált, több millió ember ennek köszönheti azt, hogy szülő lett, illetve, hogy megszületett, de a viták még nem csillapodtak a módszer körül. Ma negyven éve született az első lombikbébi.

hvg.hu hvg.hu


Csak porhintés volt a beharangozott lombikszigorítás
 

Csak porhintés volt a beharangozott lombikszigorítás

Emlékeznek még a győri megyéspüspök augusztus 20-i kirohanására, miszerint a lombikprogramban részt vevő párok bűnösök? Csak a sorrendiség miatt: ezután ígérte meg a kormány, hogy a katolikus vezetésnek tetszően szigorítja a be nem ültetett embriókkal kapcsolatos szabályozást. De nem fogja, az egyháznak is elfogadható alternatíva elterjesztésén pedig még maga az egyház sem töri magát.

Joó Hajnalka Joó Hajnalka

Ünnepeltek voltak, mára bűnösöknek nevezik őket
 

Ünnepeltek voltak, mára bűnösöknek nevezik őket

Miközben még mindig csak találgatni lehet, hogy Veres András püspök kirohanása nyomán miként szigoríthatják Magyarországon a lombikprogramok szabályait, mi megkerestük az első sikeres beültetést elvégző orvoscsapat egyik tagját. A most a Pécsi Tudományegyetemen rektor Bódis József elfogadhatatlannak tartja a páciensek megbélyegzését, és észérveken alapuló társadalmi párbeszédet sürget.

Mizsur András Mizsur András

Októbertől él az új lombikszabályozás
 

Októbertől él az új lombikszabályozás

A változás értelmében, ha az első öt lombikeljárás valamelyike sikerrel jár, akkor a következő gyermek, gyermekek esetében is négy-négy alkalommal támogatja a beavatkozást az állam.

hvg.hu hvg.hu


Itt vannak az új lombikbébiprogram részletei
 

Itt vannak az új lombikbébiprogram részletei

Kibővítik a társadalombiztosítás által finanszírozott lombikprogram-eljárások számát, valamint változni fog az ahhoz kapcsolódó gyógyszertámogatás is – jelentette be az emberi erőforrások minisztere.

MTI MTI