Ellenkormányt alakítottak a szudáni lázadók
Az RSF vezetője, Mohamed Hamdan Dagalo a „béke és az egység kormányának” nevezte a hadsereget támogató kormánnyal szemben felállított kabinetet.
Az RSF vezetője, Mohamed Hamdan Dagalo a „béke és az egység kormányának” nevezte a hadsereget támogató kormánnyal szemben felállított kabinetet.
A kormánypárt ismét igyekszik ráműteni a maga politikai nézeteit a magyar történelemre, bár a 48-as párhuzam annyiban mindenképp sántít, hogy akkoriban a maroknyi lázadó a nyugati polgári liberális ideákat szerette volna megvalósítani Magyarországon, és ezért kellett harcolnia nemcsak az osztrák, de az orosz birodalom ellen is. Ma azonban nem ez a helyzet.
A lázadók a dél-amerikai ország egyik legfontosabb kokainközpontja feletti irányításért harcolnak egymással, miközben a kolumbiai kormány tehetetlenül szemléli az eseményeket.
Komoly presztízsveszteséget könyvelhetett el az orosz államfő azzal, hogy az általa támogatott Bassár el-Aszad volt szíriai diktátornak menekülnie kellett a hazájából, miután Damaszkuszt bevették a lázadó erők. Ha ez nem lenne elég, lehetséges, hogy az egész közel-keleti és afrikai politikájukat újra kell gondolnia a Kremlnek, és búcsút mondhat Oroszország két szíriai bázisának is.
Az emberek ünnepelnek, de nagy kérdés, hogy mi következik: ki kerül az ország élére, és béke lesz, vagy polgárháború?
Váratlan fordulatok egy 12 éve tartó polgárháborúban. A szíriai rezsim szövetségeseinek pillanatnyi gyengeségét kihasználva a lázadók betörtek az ország második legnagyobb városába, és nemsokára már a kormányzó palotájában fotózkodtak.
Az amerikai haditengerészet lelőtt egy, a jemeni húszik által ellenőrzött területről indított drónt.
A húszi lázadók szóvivője közölte, hogy haditengerészeti egységeik egy rakétával és egy drónnal mértek csapást a Unity Explorer és a Number 9 nevű hajókra, amelyeket Izraelhez kötnek.
Kiegyezett a Kremllel és elhagyta az elfoglalt Rosztov-na-Donu városát a Wagner zsoldoshadsereg vezére, Jevgenyij Prigozsin. Közte és Vlagyimir Putyin orosz elnök között állítólag a belarusz elnök, Aljakszandr Lukasenka közvetített. A Wagner nyílt lázadásának vége után mindenki azt találgatja, milyen következményei lesznek az előző napi eseményeknek.
A jelenlegi adatok szerint Törökországban 912-en, Szíriában pedig 380-nál is többen haltak meg.
Igyekeznek felkészülni, gyógyszereket, kötszereket gyűjtöttek össze, attól tartanak, hogy péntek esete komolyabb összecsapások lehetnek.
Az októberben elrabolt tizenhét ember közül azonban még mindig csak öt szabad.
Ismét összekavarhatja a szíriai lapokat az utolsó lázadó tartomány ellen készülődő offenzíva. Törökország leválhat az orosz–iráni tengelyről, az USA nagyobb szerepet vállalhat a konfliktusban.
A világ második legnagyobb söripari multija 1,3 millió dollár kártérítést fizet 150 volt kongói alkalmazottjának, akiket a polgárháborús helyzetre hivatkozva rúgtak ki a Bralima sörgyárból 15 éve. De miért?
A felkelők Bassár el-Aszadot akarják megdönteni, pedig az elnök lassan nem több egy orosz bábnál, akit már saját szövetségesei sem vesznek komolyan. Iszlám felekezeti tisztogatás és újabb elkeseredett harcok Szíria más területein. Ennél jobbat nem nagyon várhatunk 2017-ben sem. Legfeljebb Szíria felosztását, de erről már megoszlanak a vélemények.
A tervezettnél akár egy nappal is később kezdődhet el Kelet-Aleppó kiürítése. Eredetileg szerda hajnalra időzítették az akciót. Egy ellenzéki tisztségviselő a Bassár el-Aszad szíriai elnökkel szövetséges síita milíciákat teszi felelőssé a késlekedésért.
A szíriai kormányerők Aleppóban visszafoglalták azt a városnegyedet, amelyet a lázadók a két hete kezdett ellenoffenzívájukban szereztek meg tőlük - jelentette a londoni székhelyű Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja.
Ismeretlenek ölték meg a donyecki szakadár fegyveresek egyik parancsnokát, Arszen Pavlovot – jelentették hétfőre virradóra orosz és ukrán hírportálok.
Az Iszlám Állam lerohanta szombat hajnalban az Aleppótól északra lévő Mareát, amely a szíriai lázadók kezén lévő utolsó két észak-szíriai város közül az egyik – jelentette az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja.
Sötétbe borult az afgán főváros jelentős része, miután a tálibok megtámadták az afganisztáni villamosenergia-hálózat egyik csomópontját.