Hatalmas útfelújítások indulnak húsvét után
Idén 297 kilométer hosszban cserélik az elöregedett burkolatot az utakon.
Idén 297 kilométer hosszban cserélik az elöregedett burkolatot az utakon.
MTI
A szombati tömegszerencsétlenséget nem megszokott, hanem extrém időjárási viszonyok okozták – ezzel védekezett az M1-es autópályát üzemeltető Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő (MKIF) Zrt., miért nem védte semmi a pályát a por ellen. Magyarországon egyébként egyetlen autópálya sem rendelkezik porvihar elleni védelemmel, és a szél ellen sem lehet mit tenni.
A volt közlekedési államtitkár szerint a vasút a Balaton felé ma már versenyképes időben és kényelemben is, de tény, hogy további fejlesztésekre lenne szükség.
hvg.hu
Az MKIF Zrt. azt írta, hogy a baleset előtt az erős oldalszélre és a korlátozott látási viszonyokra is felhívták a figyelmet.
hvg.hu
A pályagondozáshoz és -építéshez kell a tőkeemelés, de a sokszorosát kapják majd az államtól 35 éven át.
HVG
Egy két hónapja alakult cég több százmilliárd forintot kereshet azzal, hogy átveszi az autópályák nagy részét az állami közútkezelőtől.
hvg.hu