A dubaji Emirates, a világ negyedik legnagyobb légitársasága októberben indítja el első budapesti járatát, a széles törzsű Airbus A330-200-as gépeken 27 üzleti és 251 turista osztályú helyet kínálnak az utazóknak.
A nyugdíjasok választásokat döntenek el, kegyeikért nemcsak a politikusok versenyeznek, hanem a fejlett országokban komplett iparágak települnek az egyre gyarapodó nyugdíjas társadalmak igényeinek kiszolgálására. Arcpúderre és rulettre többet költenek az időskorúak, mint a fiatalok. De vehetnek olyan cipőt, amelynek a talpába helymeghatározót építettek be, a padló riasztja az orvost, ha valami szokatlan mozgást érzékel, és a gombokkal sem kell bíbelődniük a ruhán. A 2020-ra akár 2 milliárd főre is hízó csoportot szinte minden szektor kinézte magának, ráadásul az új technológiák is hamar beszivárognak a nyugdíjasok igényeire szabottan. De az átverős termékbemutatóknak is főként ők esnek áldozatul.
Szijjártó Péter külügyi államtitkár magyar sikernek is nevezte Donald Tusk megválasztását az Európai Tanács elnöki posztjára. Az Orbán-Tusk surlódásokról már nem beszélt.
Egy Reddit-felhasználó térképre pakolta, hogy az egyes európai országokban kik a leggazdagabb emberek. Magyarországról Demján Sándor milliárdos üzletember fért fel a térképre.
Hatalmas óriásplakáttal hirdeti magát egy külföldi munkákat közvetítő magyar vállalkozás Budapesten. A többszörös bér ígérete minden bizonnyal jó hívószó egy magyarnak: az utóbbi években különböző kutatások alapján is több százezren hagyhatták el az országot. Jellemzően az EU nyugati fele a cél. A külföldi munkavállalással kacérkodó magyarokra sok vállalkozás települ rá, ám ez korántsem olyan hatalmas biznisz, mint amennyire elsőnek látszik: ők már nem érzékelik a tömegeket, a kivándorlás az elmúlt pár évben óriási ütemű volt, mostanra azonban lassulni látszik.
Felfüggeszti az oroszországi projektek finanszírozását az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) – derül ki Simor András alelnök, a bank újonnan kinevezett pénzügyi vezérigazgatójának interjújából, amit az alapblog.hu-nak adott. Simor szerint Magyarországgal kapcsolatban kérdés, hogy a kiemelkedő GDP-adat mögött milyen tartalom található.
Alig pár tucat ember kezében van a világ vagyonának fele, a leggazdagabb 85-nek pedig annyi, mint a legszegényebb 3,5 milliárdnak. Eközben egyre többen élnek olyan országokban, ahol nő a különbség a gazdagok és szegények között. A gazdasági válság rendesen odacsapott a nyugati társadalmaknak, míg a nagy feltörekvő államokban tömegek emelkedtek ki a szegénységből. Magyarországon egyelőre nincs esély a jövedelmi, társadalmi osztályok közötti olló záródására – és ennek nemcsak a gazdasági válság, hanem a politika is az oka.
Az átlagos magyar banki ügyfél még mindig ragaszkodik a bankfióki ügyintézéshez, ezzel ugyanakkor nem vagyunk a régióban egyedül. Az internetbankot használók aránya viszont évről-évre dinamikusan emelkedik.
A forint és általában a magyar piac iránt érdeklődő szereplők hosszabb távra szólóan egyre kevésbé tartják biztonságosnak a magyar forintban jegyzett papírjaikat, általában magyarországi vagyonukat – mondta Phoenix Kalen, a Société Générale feltörekvő piacokkal foglalkozó stratégája. Az utóbbi napok történései azt bizonyítják, hogy Magyarország jóval sebezhetőbb, mint a régió más országai. A külföldi bankok bár ragaszkodnak magyarországi érdekeltségeikhez, ugyanakkor e pénzintézetek döntéshozói valójában tehetetlennek, kiszolgáltatottnak érzik magukat és egyre inkább csak abban bíznak, hogy "meghallgatásra találnak az imáik", reménykednek, hogy a végén minden jóra fordul.
A hőség miatt négy megyére és a fővárosra elsőfokú, három megyére másodfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat szerdára. Emellett több területen heves zivatarra, felhőszakadásra kell készülni. Késő este hidegfront érkezik.
A budapesti kereskedelmi szálláshelyeken 1 millió 550 ezer vendég szállt meg az idei év első hat hónapjában, a tavalyinál 4,5 százalékkal több – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Közép-magyarországi tájékoztató című friss kiadványából.
A szakemberek szerint minimális a valószínűsége annak, hogy Magyarországra valaki ebolavírust hurcoljon be, és az utóbbi három hétben Magyarországra érkezett nyugat-afrikai menekültek között sincs ebolával fertőzött. Rövid ideig úgy tűnt, a szomszédos Romániában már felütötte a fejét a betegség, de a Nigériából hazatérő beteg férfiról is kiderült, hogy valójában maláriás. A hvg.hu utánajárt Magyarország járványügyi cselekvési tervének.
Még továbbra sem eldöntött, hogy melyik kelet-európai országban építi fel a régióba tervezett gumiabroncsgyárát az indiai Apollo Tyres. A cég alelnöke-ügyvezetője szerint a lehetséges országokkal még mindig folynak az egyeztetések, így döntés eddig nem született.
Húsz éven belül az EU országaiban a jelenlegi munkahelyek felét igen nagy eséllyel automatizálják. Vagyis nem lesz szükség a különböző szektorokban humán munkaerőre, az emberek helyett robotok, gépek, szoftverek végzik majd el a munkát. Nyakunkon egy hatalmas munkanélküliségi hullám, lehet aggódni, és nekiállni munkát keresni? Vagy jöhet a géprombolás új korszaka? A drámainak tűnő helyzet ugyanakkor egyben lehetőség is, új feladatok is adódnak, amelyeket akár azok az emberek végeznek majd el, akiket más munkakörből robotok túrnak ki. Nem mindegy azonban, hogy az egyes országok honnan indulnak. Magyarország, nem meglepő módon, nincs az élvonalban.
A magyar kormányfő emlékezetes tusnádfürdői beszédével ismét a nemzetközi média címlapjára lőtte magát, a beszéd pedig nem arra utal, hogy jön a konszolidáció. Az üzleti élet szereplőinek nem alakult túl jól az utóbbi négy év, és bár vannak beruházások az országban, a forint továbbra is rosszul teljesíthet, a bizonytalanság pedig tovább nőhet a devizahiteles csomag és devizahitelek belengetett forintosítása miatt.
A magyar-szerb vízilabda Eb-döntő első fele a szerbeké. A harmadik negyed is nekik indult, de aztán 4-2-re nyertük a negyedet. A meccset a szerbek nyerték 12-7-re.
A magyar női vízilabda-válogatott a harmadik helyen végzett a budapesti Európa-bajnokságon, miután a szombati bronzmérkőzésen 10-9-re legyőzte az olasz csapatot.
Alulértékelt a forint a dollárral szemben, bár a magyar fizetőeszköz ebből a szempontból elmarad a világ jelenleg legalulértékeltebb valutájához, az ukrán hrivnyához képest - derül ki az Economist legfrissebb Big Mac-indexéből.