Gulyás: Legalizálni nem lehet a melegházasságot, mert az nem házasság
A miniszter szerint azonos neműek közötti házasság nem is létezik.
A miniszter szerint azonos neműek közötti házasság nem is létezik.
Nem csak árulta, fogyasztotta is az amfetamint.
A döntés átment a parlament alsóházának igazságügyi bizottságán, és sokat segíthet a kábítószert orvosi célból használóknak.
Csaknem 300 millió forint értékű kábítószert foglalt le a rendőrség, a horvát-magyar állampolgárságú drogkereskedőt most fogták el.
Egyikük rosszul időzített egy bombát, másikuk nem tudta újratölteni a fegyverét, a harmadik besétált egy aknavető elé a hadgyakorlaton. Öt évet kaphat az elkövető.
A csempész motorcsónakja 800 kilogramm marihuanával megrakva futott partra, miközben menekült a rendőrök elől.
Egy hónap alatt soha nem adtak még el annyi füvet Illinois államban, mint akkor, amikor újra megrendezték a Lollapalooza fesztivált.
A politikai szervezet szerint politikai ügyet kívánnak kreálni a kialakult helyzetből.
A fiktív kazah riportert játszó színész nemhogy kannabisszal foglalkozó, de semmilyen más cég hirdetésében sem akart soha szerepelni.
Ennyi lehet körülbelül a 4,5 kilogrammnyi kábítószer feketepiaci ára.
Összevetettük milyen eltéréseket mutatnak a kannabiszfogyasztási szokások aszerint, hogy az adott uniós országban börtönnel fenyegetik-e a szívást. Adatelemző cikkünk.
Mindezt a polgármester engedélyével.
A szag és egy bejelentés buktatta le a társasházi kertészetet.
Csak holland állampolgárok, illetve Hollandiában legálisan élő külföldiek juthatnak hozzá a fűhöz Amszterdamban, ha megvalósul a város polgármesterének álma.
A lefoglalt drog értéke 350 millió forint körül van.