Marihuána és prostituáltak – elveszítheti vonzereje egy részét Amszterdam
A turistákat a fű érdekli, a helyieket pedig az, hogy ne legyen annyi betépett idegen a városban. Nehéz feladat előtt a polgármester.
A turistákat a fű érdekli, a helyieket pedig az, hogy ne legyen annyi betépett idegen a városban. Nehéz feladat előtt a polgármester.
A kiskőrösi nyomozók egy szentendrei férfit és egy budapesti nőt vettek őrizetbe, akik a gyanú szerint egy keceli házban termesztették a kábítószert.
Kórházba került egy díler Budapesten, ahol a ruhájából amfetamin és fű került elő. Amíg őt ápolták, addig a rendőrök átkutatták a lakását és a mélyhűtőben még több drogot találtak.
Az adóhatóság nyomozói épp akkor csaptak le a pomázi raktárra, amikor a csempészek "árut" pakoltak.
Egy apára és a fiára csaptak le a budapesti rendőrök, a gyanú szerint kábítószert adtak el több embernek. A nyomozók 19,5 millió értékű marihuánát foglaltak le a lakásukon.
Vasárnap ünnepelte 48. születésnapját a rapper, ajándékba pedig azt kapta, amit a világon a legjobban szeret: marihuánát.
Elfogtak a rákospalotai rendőrök négy férfit Budapesten a Sín utcában, közülük hármat kábítószer-birtoklással, egyet pedig kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítanak.
Elfogadta a kannabisz saját fogyasztást szolgáló birtoklását és termesztését engedélyező tervezetet szerdán az Ausztrál Fővárosi Terület (ACT) törvényhozása – közölték hivatalos források.
Hirtelen lesütött szemek okozták a dealer vesztét.