Felsült egy hetedikes matekpéldával, nyilvánosan bocsánatot kért a koszovói miniszterelnök
Az egyenlet elrontott megoldása hamar körbejárt a közösségi médiában, Albin Kurti utólag korrigálta a tévedését.
Az egyenlet elrontott megoldása hamar körbejárt a közösségi médiában, Albin Kurti utólag korrigálta a tévedését.
A hétfői magyarhoz hasonlóan matekból is idén először vizsgáznak az új Nemzeti alaptanterv alapján a tanulók.
Már az elején el van rontva a matematikaoktatás, ezért görcsölnek sokan a tárgytól, holott több játékkal, kézzelfogható, reális helyzetekre épülő feladatokkal meg lehetne szerettetni a diákokkal – állítja a tavaly Rátz Tanár Úr-életműdíjjal kitüntetett, idén 60 éves szegedi szakember, aki beszél szerencsejáték-oktatásról, szétszakadó országról és feladatmegoldó applikációkról is.
Ha szeretné, hogy jó legyen a gyermeke matematikából, minél több számalapú társasjátékot játsszon vele – sugallja chilei kutatók eredménye, amely 19, a témába vágó tanulmány átfogó áttekintésén alapul.
Erdős Pál több évtizedes geometriai sejtését igazolták az ELKH Rényi-intézet, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME), és a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) matematikusai.
Az nem derült ki egyelőre a kormányhatározatból, hogy Csák János mennyit költhet a rendezvényre.
Százalékszámítás, koordinátageometria, kétismeretlenes egyenlet is a feladatok között.
A matematikatanítást támogató társasjátékot fejlesztett ki a Pécsi Tudományegyetem (PTE), együttműködve a játékpiacon meghatározó Piatnikkal.
Száztíz éve, 1913. március 26-án született Erdős Pál, a múlt század egyik legjelentősebb és legnagyobb hatású matematikusa, akit alig 20 évesen már „budapesti varázslónak” neveztek.
Hogyan kell a matematikát tanítani? – ezt vitatja meg júliusban Budapesten mintegy ezer tanár a világ minden részéről, a konferencia magyar főszervezőjétől mi már most megkérdeztük ezt. Csapodi Csaba szerint érdekes kísérlet lenne, ha a matek tanterv összeállításában részt vehetnének nem matektanárok is. Miért mumustárgy a matek? Mi várható a mesterséges intelligencia elterjedésével az iskolákban? Mire jó a másodfokú egyenlet? Interjú.
A vizsgázók remélhetőleg jók valószínűségszámításból és a mértani sorozatokból is, nem beszélve a térgeometriáról.
Perceken át elemezték az M1-en, hogy az 561 ezer kevesebb az 552 ezernél.
Dennis Parnell Sullivan amerikai matematikus kapta idén az Abel-díjat a topológia, különösen a káoszelmélet kutatása terén végzett munkájáért – jelentette be szerdán a norvég tudományos akadémia.
Ma van a Pí-nap, ugyanis március 14-e a matematika egyik leghíresebb számának, a π (pí) számnak (ami két tizedesig: 3.14) a hivatalos ünnepe. Sőt, 2019 óta ez a Matematika világnapja is, amit immár néhány magyar iskola is komolyan vesz, és fesztivált csap matekversennyel, Pí-verssel, Pí-zzával és pí-tével.
Az ELTE matematika alapszakának végzett diákja nyerte a 28. International Mathematics Competition for University Students (IMC) elnevezésű, kifejezetten egyetemisták számára megrendezett nemzetközi versenyt – közölte az oktatási intézmény. Gáspár Attila 590 diák közül végzett az első helyen és egyedüliként vehette át a verseny kiemelt első díját, a Grand Grand First Prize-t.
Nem az iskola, hanem a szülői hatás játssza a döntő szerepet a gyerek sikeres általános iskolai matematikatanulásában – állapította meg a Sussexi Egyetem friss kutatása. A tudósok szerint a kisdiák matematikai sikerének sokkal erősebb előrejelzői a szülők saját tanulmányai és a gyerekkel kialakított kapcsolatuk, mint a gyereknek az iskolához vagy egyes tanárokhoz fűződő érzései.
Több mint 15 ezer ember mozgatnak meg éves szinten a Medve Szabadtéri Matekverseny szervezői, akik most egy otthonról játszható online kalandjátékot indítanak, nem csak gyerekeknek. A szombati versenyre nincs létszámlimit, több ezer érdeklődőt várnak.
A Microsoft áll a Math Solver nevű új app mögött, amely a mesterséges intelligencia segítségével oldja meg a bonyolult matekegyenleteket. Az app el is magyarázza, mit és hogyan kell csinálni.
Nincs különbség a lányok és a fiúk agyfejlődése között, így a matematikai képességeknél sem érzékelhetők eltérések amerikai kutatók szerint.
Egy látszólag egyszerű matekfeladvány igazi kommentháborút indított az interneten, mert többek saját igazukhoz ragaszkodnak.