Augusztus végén döntött a kormány, hogy kotorni kell. Szeptember elején kiderült, hogy Mészáros cége fog kotorni, egymilliárdért. Most kiderült, hogy mindezt közbeszerzés nélkül.
Mészáros Lőrinc megszólalt az Indexnek. Az élő beszédre – különösen Mészáros élő beszédére – egyáltalán nem emlékeztető interjúban pedig több olyan kijelentést is tett, amellyel megpróbálja megmagyarázni, miért is van rendben az, hogy 10 év alatt a semmiből ő, Orbán Viktor földije lett a leggazdagabb magyar. Az interjúban több olyan állítás is elhangzott, amely egyfajta érv arra, miért nincs igazuk azoknak, akik Mészárost "támadják". Sok ebből csak hosszas kutatás után cáfolható vagy árnyalható, néhány azonban azonnal – ezekből szemezgettünk.
Eredetileg 70 milliárd forintba került volna egy Észak-Magyarországon végzett víz és szennyvíz beruházási projekt, de a pótmunkák miatt meg kellett emelni az árat.
A magyar építőipari vállalatok labdába sem rúgnak a régió többi országában, de két Mészáros-érdekeltség magyarországi előkelő helyezésének köszönhetően így is befér a régiós top 20-ba.