80 millió forintos osztalékot fizetett Majka cége 2021-ben
Az énekes-rapper cége 2020-hoz képest meghatszorozta bevételeit.
Az énekes-rapper cége 2020-hoz képest meghatszorozta bevételeit.
Nem csak a műszaki árucikkeknél, a hiteleknél is sokat spórolhatunk azzal, ha nem az első helyen "vásárolunk", hanem megversenyeztetjük az árakat.
Az amerikai filmsztár 2013-ban döntött úgy, hogy egy-egymillió dollárt ajándékoz készpénzben annak a 14 barátjának, akik segítették karrierje beindítását. A gáláns ajándék mellett Clooney az adóterheket is magára vállalta, így a 14 millió dollár jóval több lett. Kiszámolták, mennyivel.
Ennyi darazsat a legdurvább horrorfilmben sem látni: egy Los Angeles-i rovarirtó eltávolított egy hatalmas darázsfészket egy garázsból.
A magyarországi ingatlanok 20 százaléka érhető el ennyiért, de még így is több ezer lakás közül választhat.
Minél több "felesleges" pénzünk lenne, annál kevesebben költenénk el az egészet. Ahogy nőne a rendelkezésre álló megtakarítás, úgy nőne a teljes összeget félretevők aránya is. Előbb állampapírba, később ingatlanba fektetnénk a megtakarított pénzeket. Így spórol a magyar.
A spanyol labdarúgó-bajnokságban szereplő FC Valencia leigazolja a Real Madrid két középpályását, Fernando Gagót és Sergio Canalest.
Még egy hétig lehet állami segítséget kérni a téeszesítés következményeinek felszámolásához. Idén erre 3 milliárd forint áll rendelkezésre a központi költségvetésben. A földtulajdon rendezésének jövő tavaszi lezéárása után pedig megszűnik a külföldiek vásárlási moratóriuma, jöhetnek a vásárlók.
Az idén legalább 800 ezer hektoliterrel kevesebb must kerülhet a borospincékbe Magyarországon, mint tavaly – közölte Horváth Csaba, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) főtitkára csütörtökön az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának szőlészeti és borászati albizottságával.
Két héttel meghosszabbította a koszovói kormány az állami posta- és távközlési üzem (PTK) magánkézbe adására kiírt pályázat határidejét, miután pristinai közlés szerint legalább 30 társaság érdeklődött a legnyereségesebb koszovói vállalat papírjai iránt.
A Facebook a legnépszerűbb weboldal, de az 500 millió regisztrált tagból vajon hányan tudják helyesen használni? Ha nem vigyázunk, rengeteg veszélynek tehetjük ki magunkat.
„Aki keveset lop, azt elkapják, aki sokat, az megússza a felelősségre vonást” – hangzik az általános közvélekedés. Ezért meglepetést okozott, hogy Kulcsár Attilát, a több milliárd forintot elsikkasztó brókert első fokon komoly, nyolc éves börtönbüntetésre ítélték. A fehérgalléros bűnügyek – az államot vagy az emberek befektetéseit érintő lenyúlások – esetében igen változatos verdiktek születtek. Felelevenítünk néhány ügyet – a teljesség igénye nélkül –, hogy megnézzük, kik úszták meg, és kik nem.
A német kormány humanitárius segélyt küld 10 millió euró értékben Ukrajna keleti részére, a több mint száz kamionnal szállított rakomány október közepére éri el a válságövezetet.
A havi fizetések körübelül 40,7 millió eurót tesznek ki a Paris Saint-Germain kezdőcsapatánál – hivatkozik az nb1.hu a L’Équipe írására.
A Blikk utánajárt, mi mindenre költenek a tárcák. A KIM például egy januári csapatépítésre 1,5 millió forintot fizetett.
A bérek idei befagyasztása után jövőre sem emelkedik az 5,2 millió francia közalkalmazott fizetése - közölte kedden Francois Baroin francia költségvetési miniszter a szakszervezetek képviselőivel tartott tárgyaláson.
Az előzetes letartóztatottak elvben mindazokkal a jogaikkal élhetnek, amelyekhez nem szükséges helyváltoztatás, így akár cégeket is vezethetnek a rácsok mögül. Egyáltalán nem könnyű viszont az esetleges kártalanítás kivívása.