Fél év után is 93 százalékos a Moderna vakcinájának hatásossága
Ettől függetlenül is arra számít a cég, hogy a téli szezonban már emlékeztető oltással kell ráerősíteni a vakcinájukra.
Ettől függetlenül is arra számít a cég, hogy a téli szezonban már emlékeztető oltással kell ráerősíteni a vakcinájukra.
A két gyártó nem kívánta kommentálni a Financial Times értesülését.
Az EMA a múlt héten hagyta jóvá a koronavírus elleni oltóanyag felhasználását a korosztálynak.
Hónapokig dicsekedett a kormány azzal, hogy a keleti vakcinabeszerzésnek köszönhetően az unió országai között lakosságarányosan nálunk kapták meg legtöbben az első oltást. Azóta az ütem lassult, a kormány elengedte a témát. Már inkább azt kommunikálja, milyen jól állunk a második oltásokkal – nagy kérdés, meddig.
Az oltóanyag ugyanolyan hatásos a gyerekeknél, mint a 18 éven felülieknél, és a mellékhatások is hasonlóak.
A kutatók szerint a dóziscsökkentő stratégiával azok a területeken is elérhető lenne a koronavírus elleni oltás, ahol ez a vakcinahiány miatt egyelőre nem így van.
A Pfizer, a Moderna és a Johnson&Johnson oltóanyaga csak nagyon ritkán váltja ki azokat a jelenségeket, amelyekről most az Európai Gyógyszerügynökség írt.
A szezonális betegség ellen kitalált oltóanyagnak ugyanaz a technológia az alapja, amelyiket a Covid elleni vakcinákhoz is felhasználták.
A kutatók szerint a Moderna vagy a Pfizer/BioNTech-féle oltás keverése sokkal erőteljesebb immunválaszt vált ki, mint két adag AstraZeneca.
Egy új kutatás szerint mindkét mRNS-alapú vakcina erős immunreakciót vált ki, amely akár évekig tartó védelmet is nyújthat a koronavírus ellen.
Még mindig vizsgálja az összefüggést a nagyon ritka esetek és az mRNS alapú oltások között az amerikai járványügyi hatóság.
A német kancellár most kapta meg a második dózist, de ezt már egy másik vakcinából.
A Magyar Nemzet szerint az AstraZeneca, a Pfizer, a Szputnyik, a Sinopharm és a Moderna termékét ellenőrzik a szakemberek.
Valószínűleg igen – de egészen pontosan egyelőre nem tudja a tudomány, mi történik, ha az egyik koronavírus-vakcina után másfajtát adnak be másodiknak, netán harmadiknak.