Hittanórák után molesztálhatott egy pap két kislányt Polgáron
Az 59 éves férfit azzal vádolják, hogy két kislányt fogdosott. Az ügyészség 8 év fegyházat kért rá a bíróságtól.
Az 59 éves férfit azzal vádolják, hogy két kislányt fogdosott. Az ügyészség 8 év fegyházat kért rá a bíróságtól.
A férfi egy prostituálttal találkozott, tőle távozóban, egy vasútállomáson kezdte követni és molesztálni a kislányt, akivel még kisebb gyermekek voltak.
Szombaton látták utoljára.
A sajtószóvivő szerint megdöbbenve értesültek a nemzetközi áldozatvédő szervezet bejelentéséről. Úgy gondolják, nem tussolták el a tíz évvel ezelőtti, Pető Attila-ügyként ismert esetet.
A tárca szerint a pedagógus valótlan nyilatkozatot tett.
Egy év alatt nem hallgatták ki a férfit, pedig a rendőrség tájékoztatása szerint zajlik a nyomozás.
Fellebbezett az ítélet ellen, házi őrizetben marad a jogerős döntésig.
Jázmin Pellegrini 15 évesen halt meg.
A férfinak korábban egy 16 éves lánnyal volt kapcsolata.
Az elkövető és védője pedig felmentés érdekében fellebbezett.
Az elmúlt hónapokban több, a Kalocsa–kecskeméti Főegyházmegyében szolgáló papot is az a gyanú, illetve vád ért, hogy kiskorúakat molesztált. A kormány szerint ezek egyedi esetek, máshol biztonságban vannak a gyerekek. Pedig az amerikai Boston Globe négy újságírójának 2002-es tényfeltárása szerint az egyház világszerte tömegesen tussolja el a molesztálási ügyeket. A felkavaró cikkeikből írt könyvért Pulitzer-díjat kaptak, a történetükről 2015-ben, Spotlight címmel készült film pedig két Oscar-díjat is bezsebelt. Matt Carroll-lal, az oknyomozó csapat egyik tagjával beszélgettünk arról, hogy mi változott az elmúlt két évtizedben.
A gyerek csupán kilencéves volt, amikor a férfi molesztálni kezdte.
Egy hangfelvétel buktatta le.
A vádlott a bűncselekmények elkövetésének időpontjában olyan kóros elmeállapotban szenvedett, amely „képtelenné tette cselekménye társadalomra veszélyességének” felismerésében – állapította meg az ügyészség.
A két éve visszavonult Lucz Dóra írt arról, hogy amiről a hatszoros olimpiai bajnok beszámolt, csak a jéghegy csúcsa. Konkrétumokkal azonban nem szolgált.
A Gulyáságyú Média úgy tudja, hogy a kegyelembotrányról elhíresült intézményben egy hónappal ezelőtt egy 11 éves kislányt bántalmaztak. A gyermekotthon vezetése megerősítette, hogy a rendőrség szeméremsértés miatt nyomoz, a gyanúsítottat azonnal elbocsátották.
A férfi másnap egy másik nőre is rátámadt. A bíróság gyorsított eljárásban ítélte el.
A gyerek által “papának” szólított dunaújvárosi férfi rendszeresen szexuálisan zaklatta az unokát. Az elkövetővel szemben vádat emeltek, most pedig a Győri Fellebbviteli Főügyészség a vádlott büntetésének súlyosítását követeli.
Az olimpiai bajnok kajakos klubja is vizsgálja az ügyet.
A főpolgármester-helyettes szerint a vád nem őt érte, így indokolatlan lenne elvenni a Bárczy-díjat.