A Budapest Környéki Törvényszék kilenc év fegyházra ítélte és 10 évre eltiltotta a közügyektől azt a 68 éves dunakeszi férfit, aki saját unokáját molesztálta. Emellett a nemi élet szabadsága elleni bűncselekménnyel vádolt férfit véglegesen eltiltották minden olyan foglalkozástól és egyéb tevékenységtől, amely keretében kiskorú nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végezné, illetve hatalmi vagy befolyási viszonyban állna gyerekekkel.
A vádirat szerint a most elítélt férfi 2022 nyarán és az azt megelőző időszakban többször vigyázott az akkor kilencéves unokájára. Amikor a kislánnyal egyedül maradt, játékot színlelve visszatérően, rendszeresen, nemi vágya kielégítése céljából a gyerek fehérneműjébe nyúlt és őt simogatta – írja a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség.
Az elsőfokú ítélet ellen az elkövető a tényállás téves megállapítására hivatkozva fellebbezett, és kérte annak hatályon kívül helyezését, valamint felmentését. Az ügyben a Fővárosi Ítélőtábla dönt majd, addig is házi őrizetben marad a férfi.
Nyitóképünk illusztráció.