Joachim Trier, Kristen Stewart és Deák Kristóf is tarolt a miskolci CineFesten
A fesztivál Nagydíját, a Zukor Adolf-díjat Kristen Stewart első rendezése, A víz kronológiája kapta.
A fesztivál Nagydíját, a Zukor Adolf-díjat Kristen Stewart első rendezése, A víz kronológiája kapta.
HVG
HVG
MTI
A 42 éves színésznek nem ez az első, filmforgatás közben szerzett sérülése.
HVG
A 35 mm-es filmre, nagyrészt budapesti helyszíneken forgatott film a Nemzeti Filmintézet támogatásával, európai koprodukcióban készült.
HVG
A konzervatív influenszer, akit a héten gyilkoltak meg, örült, hogy bekerült kedvelt sorozatába, a South Parkba, és nem sértődött meg a viccelődésen, sőt úgy vélte, ez is a mozgalma hatását bizonyítja.
HVG
Megjelent A nagy fogás című Netflix-film előzetese, amelyben a két sztár miami rendőröket játszik, akik több millió dollár készpénzre bukkannak.
HVG
Október 16-án kerül mozikba az Ember maradj – Az Ákos-sztori című filmet.
MTI
Az énekesnő a diszlexiájáról is beszélt.
hvg.hu
Az Árva a Velencei Filmfesztiválon debütált.
hvg.hu
Egy akciófilm arról, hogy valakit megkérnek, ugyan pár napra vigyázzon már a szomszédja cicájára, papíron kellemesen idióta ötletnek hangzik. Pont ez a Fekete hattyú és a Rekviem egy álomért rendezőjének új filmje, a Rajtakapva témája. Kritika.
Luna Wedler nagyot alakított a Csendes barátban, mi is emlegettük helyszíni beszámolónkban. Jarmusch is egy csendes filmmel nyert, a fesztivál második legrangosabb díja pedig egy dokudrámáé lett, amely az izraeli hadsereg által megölt kislánynak, Hind Radzsabnak állít emléket.
hvg.hu
Nem nyugszanak a legendásan sötét humorú sorozat készítői: eddig is szerepelt az új évad epizódjaiban Trump apró nemi szerve és a Sötétség Hercegével folytatott viszonya, de a negyedik részben még ehhez képest is szintet léptek.
HVG
Több szerep jut benne érzékien dagasztott tésztának és intim tojássárgájának, mint az emberi testeknek: megjelent a legújabb, már a bemutatója előtt botrányt keltő Üvöltő szelek előzetese.
HVG
Teljes a szeptember 16-21. között rendezett Film Maraton programja. Az ingyenmozik mellett több mint 100 vetítésre lehet már mindössze egy ezresért jegyet váltani.
HVG
A Peaky Blinders alkotóinak új sorozata szeptember végétől látható a Netflixen.
HVG
A 92 éves színésznőnek nem ez az első ilyen elismerése.
HVG
HVG
MTI
Chris Columbus úgy látja, a szerző és a színészek transzneműekkel kapcsolatos politikai állásfoglalásai lehetetlenné teszik a folytatást.
HVG
A 87 éves filmrendező lát még fantáziát egy harmadik Gladiátorban és egy újabb Alien-előzményfilmben is.
HVG
Gosling mellett Amy Adams és Mia Goth is szerepet kapott a Star Wars: Starfighterben.
HVG
A színésznőt új filmjében, a Bugoniában konteósok rabolják el, mert földönkívülinek hiszik.
HVG