Keményet lép az IKEA is: 2020-tól nem árul több olyan műanyag dolgot, melyet egyszer lehet használni
Az IKEA két év múlva már sem az áruházaiban, sem az éttermeiben nem akar majd egyszer használatos műanyagot látni.
Az IKEA két év múlva már sem az áruházaiban, sem az éttermeiben nem akar majd egyszer használatos műanyagot látni.
hvg.hu
A Természetvédelmi Világszervezet (WWF) pénteken nyilvánosságra hozott jelentése szerint a szemét főleg Törökországországból és Spanyolországból származik. A helyzetet a nyaralószezon is súlyosbítja: csak nyáron 40 százalékkal több hulladék kerül a tengerekbe.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Világszerte több mint 60 ország tesz már intézkedéseket a műanyaghulladékok egyre súlyosbodó problémájának kezelése érdekében – derül ki a témában készített eddigi legnagyobb, az indiai Újdelhiben bemutatott ENSZ-tanulmányból. Az elemzők azt is vizsgálták, melyik módszer milyen hatékony.
MTI
A műanyag szennyezés nagyobb bajt okozhat az élővilágban, mint sokan hiszik. A washingtoni központú Ocean Conservancy szerint Thaiföld az egyik fő kibocsátó, Indonéziával, Kínával, a Fülöp-szigetekkel és Vietnammal közösen több műanyaggal szennyezi a tengereket, mint a világ többi része együttvéve.
MTI
Képtelen volt rendes ételt enni a lenyelt 80 zacskó miatt. Újabb drámai történet mutatja a tengerek, óceánok műanyagszennyezettségének mértékét.
hvg.hu
Egyre több műanyag hulladék szennyezi a világ óceánjait és tengereit. Az Európai Bizottság ezért új uniós szintű szabályokat javasol, melyek hatálya az Európa tengereiben és tengerpartjain 10 leggyakrabban előforduló egyszer használatos műanyag termékre, valamint a tengerben elvesztett vagy szándékosan otthagyott halászeszközökre terjedne ki.
hvg.hu
A tengeri hulladék csökkentése a cél, rengeteg eldobható eszköz használatát tiltaná meg Brüsszel.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Egy pozsonyi fotós-grafikus szerint a magazin az ő ötletét használta fel az óceánban úszó, jéghegyre emlékeztető nejlonzacskós képéhez.
hvg.hu
Olyan grafikát készítettek a National Geographic júniusi számához, amely még a híres Afgán lány című képpel is felveszi a versenyt.
hvg.hu
Egyszerű, érthető, ütős a júniusi lapszám fotója. Főszereplő a műanyag.
hvg.hu
Miközben évente bukkan fel a hírekben egy-egy újabb „műanyagevő” baktérium, a környezetvédő szervezetek mellett egyelőre a tudósok is inkább aggódnak, semmint bizakodnak a jövőt illetően. Ez már a plasztikparadicsom, vagy lesz ennél rosszabb is?
Miközben évente bukkan fel a hírekben egy-egy újabb „műanyagevő” baktérium, a környezetvédő szervezetek mellett egyelőre a tudósok is inkább aggódnak, semmint bizakodnak a jövőt illetően.
hvg.hu
Az Északi-sarkvidék környékén rekordmértékű a mikroműanyag-koncentráció a bremerhaveni Alfred Wegener Intézet (AWI) kutatóinak eredményei szerint.
MTI
A skóciai Heriot-Watt Egyetem kutatói szerint étkezéskor olyat is lenyelünk, amelyet egyébként nagyon nem fogyasztanánk el, ha tudnánk a létezéséről.
MTI
Fokozatosan csökkenti majd a műanyag csomagolás mértékét az áruházlánc saját márkás termékein.
MTI
Az Egészségügyi Világszervezet most kezdi el vizsgálni, hogy ez mekkora gond.
hvg.hu
Nanoméretűvé képesek átalakítani a megemésztett mikroműanyagokat, vagyis öt milliméternél kisebb műanyagrészecskéket az Antarktisz körüli vizekben élő sarki krillek – állapították meg kutatók, akik szerint a természetet fenyegető eddig ismeretlen jelenséget sikerült azonosítaniuk.
MTI
A tengerbe jutó műanyaghulladék az Északi-sarkvidéket sem kíméli, a műanyag mikroszemcséi beépülnek a tenger jegébe, és a sarkkörön túli élővilágot is veszélyeztetik.
MTI
Videóklipektől és népszerű mozifilmektől oktatási eszközökig szinte minden lett abból a játékból, ami egy dán asztalos műhelyéből indult világhódító útjára az ötvenes években. És ez esetben a világhódító nem túlzó kifejezés, alig van olyan felnőtt és gyerek a világon, akinek az életébe ne lépett volna be itt vagy ott, így vagy úgy a Lego.
Németh Róbert