Gyönyörű, de nagyon szomorú videót készített a Földről a NASA űrhajósa
A NASA űrhajósa, Don Pettit érdekes jelenséget osztott meg az X-en, ami már most megmutatja, milyen jövőre lehet számítani.
A NASA űrhajósa, Don Pettit érdekes jelenséget osztott meg az X-en, ami már most megmutatja, milyen jövőre lehet számítani.
HVG
Két hurrikán alatt már bizonyított a műholdas mobilszolgáltatás, mostantól pedig a kereskedelmi bevezetés elől is elhárult minden akadály.
HVG
Évek helyett alig több mint két hét alatt sikerült telepíteni a Starlink vevőegységét azokra a repülőgép-prototípusokra, amelyek a jövőben a hangsebesség többszörösével közlekedhetnek.
HVG
Sikeresen Föld körüli pályára állította az első néhány műholdját egy kínai, állami tulajdonú vállalat, mely ambiciózus tervekkel rendelkezik a következő évekre nézve.
HVG
Több mint 8 gigabites internetsebességet ért el a Starlink egyik alelnöke a napokban egy új technológiával, ami radikális változásokat hozhat a műholdas internetezésben.
HVG
Kisméretű Starlink-terminált mutatott be a SpaceX, mely a normál eszköz mellé vehető igénybe – felár ellenében. Az újdonságot egyelőre tesztelik.
HVG
Amerikai kutatók szerint amikor egy műhold visszatér a Föld légkörébe, hogy ott elégve fejezze be pályafutását, olyan részecskéket hagy maga után, amelyek roncsolják az ózonréteget.
HVG
Korábban Ukrajnának adományozott Starlink-berendezéseket az Elon Musk tulajdonában álló SpaceX, ám most egy új jelentés szerint a feketepiacon keresztül orosz kézbe is kerülhettek ilyen eszközök.
hvg.hu
Ismeretlen probléma miatt a Starlink-rendszer 100 darab műholdjának int búcsút a SpaceX. Az egységek most még működnek, és részt is vesznek az internetszolgáltatásban, ám a következő hónapokban mindnek véget ér a Föld körüli pályafutása.
hvg.hu
Egyre közelebb kerül a világ ahhoz, hogy mindennapos legyen a földi térerőt nélkülöző, műholdas okostelefon-kapcsolat. Több nagy cég is jelentős befektetéseket eszközölt az ezen munkálkodó AST SpaceMobile-ba.
hvg.hu
Alaszkában már működik az újfajta Starlink-szolgáltatás, melyet elsősorban az ilyen távoli helyszíneken működő internetszolgáltatóknak ajánl a SpaceX.
hvg.hu
Fontos lépés: sikert hozott az első tesztje a SpaceX és a T-Mobile közös, űrbéli mobilhálózatának, így hamarosan ott is lehet majd térerő, ahol jelenleg az elképzelhetetlen.
hvg.hu
Ott is lehet térerő, ahol eddig ez elképzelhetetlen volt – nagyjából ezt szeretné elérni a SpaceX és az amerikai T-Mobile. A két vállalat együttműködése most egy újabb fázisába lépett.
hvg.hu
Több cég is verseng már azért, hogy műholdas mobilszolgáltatást indítson az űrből, most éppen a SpaceX vág bele az ezzel kapcsolatos kísérletezésbe.
hvg.hu
Hamarosan megkezdi a bármely okostelefonnal használható, közvetlen műholdas mobilkapcsolat tesztelését a SpaceX, első körben csak szöveges üzenetküldéssel. 2025-től azonban a tervek szerint már gyakorlatilag minden elérhető lesz, az internet és a mobilos hanghívás is.
hvg.hu
Az Amazon Kuiper a SpaceX közel 5 ezer műholdból álló Starlink rendszerének lesz majd a versenytársa.
MTI
A Cloudflare-rel összefogva javítja a Starlink internetszolgáltatás teljesítményét a SpaceX.
hvg.hu
Egy új üzemmel erősít rá a műholdasinternet-projektjére az Amazon, amely jövőre indíthatja el szolgáltatását.
hvg.hu
10 Mbit/s letöltési sebességet értek el a BlueWalker 3 műholdra kapcsolódva az AST SpaceMobile szakemberei egy teszt során, ezzel még közelebb kerülhet a műholdas mobilinternet korszaka.
hvg.hu
Kína a következő 5-10 évben építené fel azt a műholdas rendszerét, amellyel általa felügyelt netelérést biztosíthat az általa preferált országok számára. A SpaceX-féle Starlinkhez hasonló megoldásról van szó, csak keleti fűszerezéssel.
hvg.hu