„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Kína két, egyenként 10 ezer műholdból álló hálózat kiépítését tervezi a Föld körül, ami a szakemberek szerint óriási mértékben növeli majd az űrszemét mennyiségét a bolygónál.
Komoly problémát okozhat, ha Kína megvalósítja a műholdas internetszolgáltatásra vonatkozó terveit – írja az Interesting Engineering. A gondot nem elsősorban az jelenti, hogy a SpaceX egy kínai riválist kap, hanem az, hogy a pályára állításhoz szükséges rakéták részei „eltömíthetik” az alacsony földi pályát. Ezek a szerkezetek legalább 100 éven át keringhetnek majd az űrben.
A kínai kormány Kuovang, valamint a kereskedelmi Csienfan internetes konstellációja egyenként 10 ezer műholdból áll majd. A hálózat telepítése már 2024-ben megkezdődött, és több mint ezer rakétaindításra lesz szükség ahhoz, hogy kiépüljön a két rendszer. A kutatók már korábban figyelmeztettek, hogy a Starlink műholdjai nehezítik a tudományos megfigyeléseket, a kínai hálózatok pedig csak tovább ronthatnak ezen. Arról nem is beszélve, hogy a projektek rohamosan növelik a Kessler-szindróma lehetőségét. Ez az, amikor két, űrben ütköző szemét további veszélyes törmelékeket állít elő.
A problémát elsősorban a kínai rakéták jelentik. Amikor a Mennyei Palota űrállomás darabjait bocsátották fel, többször problémát okozott, hogy a rakéta egyes darabjai ellenőrizetlenül hullottak vissza a Földre. Emiatt egyszer még Spanyolországnak is lépnie kellett, lezárta az ország északi részének légterét.
A kontrollált visszatérés több pénzt és üzemanyagot igényel, ugyanakkor jóval biztonságosabb megoldás a rakétafokozatok megsemmisítésére.
A kínai rakéták a jövőben az alacsony földi pályát szemetelhetik tele, és a számítások szerint ezek legalább 100 éven át keringenek majd az űrben. Jim Shell, az űrszeméttel foglalkozó Novarum Tech vezetője az X-en arról írt, az elkövetkező néhány évben több mint ezer ilyen rakétát indíthat útnak Kína.
A kínai Long March 6A és 8 rakétákról 720 és 780 kilométer magasságban válik le az első fokozat. A SpaceNews szerint ez jóval magasabb pálya, mint a nagyjából 600 kilométeres küszöb, amely összhangban van a globális gyakorlatokkal.
Ilyen nagy magasságban az alacsonyabb légsűrűség kisebb légellenállást eredményez, ami azt jelenti, hogy az űrszemét évtizedekig a pályán maradhat. A Kuovang és a Cseinfan műholdjai nagyjából 1000 kilométeres magasságban keringhetnek – kétszer magasabba, mint ahol most a Starlink-műholdak vannak.
A lap megjegyzi: Kína ugyan egyre nagyobb hangsúlyt fektet az újrafelhasználható rakéták fejlesztésére, ugyanakkor jelenleg a Long March 5B és a Long March 8 rakéták gyártásának felgyorsítására összpontosít. Ráadásul az újrafelhasználható rakéták sem oldják meg teljesen a problémát, mert azok is generálnak valamennyi űrszemetet.
Samantha Lawler, az amerikai Regina Egyetem tudósa szerint az űrszemét kérdése egyre súlyosabb problémává válik, ahogy Kína növeli az indítások számát. Az Interesting Engineeringnek úgy nyilatkozott, sajnos nagy esély van rá, hogy ez előbb–utóbb tragédiához vezet, ami elkerülhető lenne, ha a globális szereplők odafigyelnének az űrszemét kérdésére, és lenne erre vonatkozó megfelelő szabályozás, amit minden szereplő betart.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Szerinte negatív hírverés zajlik a dakotázós megjegyzése nyomán.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A négy éve veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.