Új kihívót kap a SpaceX Starlinkje, pályára álltak az Amazon műholdjai
Már a Föld körül keringenek az Amazon műholdasinternet-konstellációjának első darabjai, ám még bőven van teendője a cégnek, hogy érdemi tényezővé tudjon válni a területen.
HVG
A műholdasinternet-piac legnagyobb szereplője jelenleg a SpaceX, melynek Starlinkje szinte az egész világon működik – és ez az egyik legismertebb megoldás is egyúttal.
Természetesen sok cég szeretne felzárkózni a cég megoldásához, Kína például 15 000 műholddal venné fel a versenyt, de van amerikai kihívó is: az Amazon. A vállalat most meg is tette az első igazán fontos lépést ahhoz, hogy egyszer talán egy szinten említhessék a SpaceX-szel.
Mint a Gizmodo írja, az Amazon hétfőn sikeresen elindította a Kuiper-1-missziót, melynek fedélzetén már ott volt a cég első műhold-konstellációja. Számszerűen ez 27 műholdból áll, ami a Starlink többezres száma mellett még elenyésző, de a SpaceX sem egyik pillanatról a másikra építette ki a maga hálózatát.
A cég az indítás után néhány órával az X-en közölte, hogy sikeresen eljutottak az űrbe a műholdak – egy nappal később pedig már arról adtak hírt, hogy minden jól halad, a szatellitek a várakozásoknak megfelelően működnek. Mind a 27-tel sikerült felvenni a kapcsolatot, és már zajlanak a végső simítások, mint például az aktiváció.
Az Amazonnak meg kellene négyszereznie a gyártás sebességét, ha 2026 nyarára szeretne 1600 műholdat Föld körüli pályára állítani.
A műholdak 590–630 kilométeres magasságban fognak keringeni alacsony Föld körüli pályán. Van beépített aktív pályakorrekciós rendszerük is, ami segít nekik, hogy a légköri ellenállás ellenére is a célul kijelölt működési pályán tudjanak maradni. (És végül ne lépjenek be a légkörbe, ahol elégnének.)
A Gizmodo megjegyzi: az Amazon eredetileg 2024 elején szerette volna pályára állítani az első műholdakat, de ez elég sokat késett. A SpaceX műholdas garmadájával egyelőre nem is terveznek versenyre kelni: míg a Starlink-hálózat jelenleg körülbelül 7000 szatellitből áll, az Amazon célja 3200 egység pályára állítása 80 indítás során. Hogy mikor lesz élesben is használható a hálózat, az egyelőre nem ismert – ahhoz még biztosan sok műholdat pályára kell állítani.
A cég terveire nézve szintén nem túl biztató, hogy a vártnál lassabban tudják csak legyártani a műholdakat. Erről itt írtunk bővebben.
Fontos volna a változás, mert aggasztó állapotban vannak a gyerekek, ezért a Bethesda Kórház szakemberei közös, családi képernyőcsökkentési programot dolgoztak ki. Nagy Péter gyerekpszichiáterrel beszélgettünk.
Az izraeli légicsapások egy névtelenséget kérő Hamász-forrás szerint teljesen szétverték a terrorszervezetet, és mostanra nincs senki, aki újra tudná azt szervezni.
Majdnem két évtizeden át próbálkozott egy házaspár azzal, hogy saját gyerekük lehessen, de a férfi betegsége miatt ez sosem jött össze. Amerikai kutatóknak azonban sikerült csodát tenniük.