2015 vége volt Navracsics Tibor EU-biztos szerint a mélypont, akkor okolta a kormány mindenért az EU-t, azóta viszont javult a helyzet. Politikai jövőjéről a Fidesz mérsékelt politikusa csak homályosan beszélt.
Az Országgyűlés elnöke szerint a britek kilépésével csökken az unió ereje és súlya, de szó sincs arról, hogy felvetődne hazánk távozása is. De azt is hozzátette: ha az unió nem változtat a politikai irányon, "akkor lehet olyan szituáció, amelyben Magyarországnak több kára származik a bennmaradásból, mint a kilépésből".
Egy nap, pár hír, amiről mindenki beszél: totálisan átszabja a kormány az általa gründolt takarékszövetkezeti rendszert; egymásnak ellentmondva ítéli meg a foci-Eb biztonsági kockázatait Lázár János, illetve a TEK; Navracsics Tibor EU-biztos határozottan szembement a kormánnyal menekültügyben; kiderült, hogy nagy szívás lesz most nyáron a Balaton-felvidékre vonatozni; meghalt Aigner Szilárd; indul a hvg.hu Eb-tippjátéka és újabb szuperkiállítás lesz Budapesten.
Nem könnyű Brüsszelben dolgozó magyarnak lenni, Orbán politikája kivetül az középiskoláktól a politikai kinevezésekig mindenhova, és nem könnyíti meg a magyarok életét, írja riportjában az egyik legbefolyásosabb európai politikai sajtótermék, a Politico.
Az emberminiszter a Facebookra írt ki egy idézetet Kertész utolsó kötetéből, illetve rakott ki egy képet, amin gratulál az írónak a Szent István-rend átadása alakalmával. Navracsics Tibor a Twitteren üzent. Politikusaink Kertész Imréről.
Az Országgyűlés ma tárgyalja azt a két éve benyújtott kormányzati javaslatot, amely szerint törvénykezési helyeket hoznának létre a járásbíróságokon belül.
Az Európai Bizottság kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztosa úgy tudja, vannak még viták a kvótanépszavazással kapcsolatban, amelyet szerdán jelentett be a miniszterelnök a kormányülés szünetében. Navracsics Tibort egy pénteki, budapesti rendezvényen kérdeztük a népszavazással kapcsolatban, de a volt közigazgatási és igazságügyi miniszter kitérő választ adott.
Megnyitották vasárnap délután a dél-nyugat-lengyelországi Wroclawban az Európa Kulturális Fővárosa eseménysorozatot. A címet a városnak Navracsics Tibor oktatásért, kultúráért, ifjúságért és sportért felelős uniós biztos adta át.
Navracsics Tibor, kulturális ügyekben illetékes EU-biztos nem fogja blokkolni azt, hogy az EU Bizottság megvizsgálja a lengyel jogállamiság helyzetét – értesült a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung (FAS). Navracsics ezzel szembefordult Orbán Viktor miniszterelnökkel, aki a múlt héten azt mondta, az EU-nak nem érdemes a Varsó elleni szankciókról gondolkodnia, mert Magyarország nem fogja támogatni az esetleges büntetőintézkedéseket, amelyek elfogadásához teljes egyetértés kell.
Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke rendreutasította Navracsics Tibort, miután a magyar biztos kifogásolta a Magyarország elmarasztalását célzó polgári kezdeményezés befogadásáról szóló döntést – értesült az EUObserver című lap.
Korábban még soha nem indítottak polgári kezdeményezést a hetes cikk életbe léptetéséről, most mégis megtörtént az EUrologus szerint. A brüsszeli székhelyű Európai Humanista Föderáció szerint azért indítják az akciót, mert attól tartanak, hogy más országokra is átterjed "az a fajta politizálás, ahogyan a magyar kormány eltávolodik az európai alapértékektől". A bizottság elnöki kabinetjének szóvivője cáfolja, hogy döntés született volna.
Nem önépítős fajta, már csak ezért sem készül csendben puccsra Orbán Viktor ellen, meg azért sem, mert mindig is Európa-párti volt, és a magyar jobboldalon nagyjából egyedül maradt ezzel – ezt nyilatkozta a Mandinernek az Európai Bizottság kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztosa. Navracsics Tibor az interjúban beszélt arról is, hogy egy megoldási kísérlet volt az EU-tól a menekültkvóta terve, de annak idején nem számoltak ilyen sok menekülttel, ezért az elképzelés nem volt sikeres. Ehelyett szerinte uniós határőrséget kellene létrehozni, amelyen ellen azonban több tagállami vezető azonnal tiltakozna.
Két fő forgatókönyv létezik Répássy Róbert menesztéséről – írta a Népszabadság. Az egyik szerint az államtitkár nem volt elég hűséges Orbánhoz: nemmel szavazott Handó Tünde kinevezésére, és nem tartotta feltétlenül szükségesnek a menekültügyi szigorításokat. A másik szerint egyszerűen az a bűne, hogy Navracsics Tibor emberei közé tartozik. Közben Trócsányi miniszter megerősítette, hogy Répássyt lecserélik.
Bár az Orbán-kormány minisztereként Navracsics Tibor rendeletben szorgalmazta a kormánybiztosok átvilágítását, a kabinetnek 2011 óta mégsem jutott eszébe Andy Vajna ellenőrzése, az esetleges kockázatok felmérése. Tavalyi kinevezésekor Orbán Viktor dolga lett volna a vizsgálat elrendelése, de mostanáig ő is elfeledkezett róla. Pedig Vajna múltjában és jelenében több tényező is van, ami indokolttá teheti annak tisztázását, beszélhetünk-e kockázatokról.
Támogatni kell a Nemzetközi Labdarúgó Szövetségen belül változásokat, mert a szurkolók jobbat érdemelnek - mondta a sportügyekért felelős uniós biztos, Navracsics Tibor a FIFA-elnök lemondását követően.
Csökkenő egyetemi autonómia, a bölcsész- és társadalomtudományi kurzusok kínálatának szűkítése, a felsőoktatáshoz való hozzáférés nehezítése – a kormány nem csak az országajánlásokban foglaltakat nem veszi figyelembe. A hvg.hu megkeresésére az Európai Bizottság oktatási biztosa, Navracsics Tibor osztályvezetőjén keresztül mondott véleményt a magyar felsőoktatásban zajló folyamatokról. Túlzás lenne a nézőpontok egyezéséről beszélni.
Egy Európai Bizottság által is elismert és fontosnak tartott tanulmány szerint a bölcsészettudománnyal rokon kreatív-kulturális szektor az EU húzóágazata, míg kormányunk épp visszavágná a bölcsészetet. Ki is beszélhetne szakavatottabban a két irány különbségéről, mint az EB oktatási biztosa, Navracsics Tibor? Ám ő hallgat.
Nem a teljes paksi bővítés blokkolását erősítette meg csütörtök este, hanem azt, hogy az EU-bizottság az orosz-magyar szerződés fűtőelem-beszerzésre vonatkozó részének egyes elemeit kifogásolta - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Navracsics Tibor. A magyar EU-biztos hozzátette, a szerződés bizonyos részei ütköznek az unió atomenergiára vonatkozó elveivel.