#Nemzeti Színház

Vígszínházi capriccio: így sakkozhat a politika Balázs Péterrel

Orbán Viktor nem akar újabb, a Nemzeti Színház igazgatóváltásához hasonló ügyet a Vígszínház körül, ám első számú tanácsadója Balázs Péternek adna szabad utat. Eszenyi Enikő távozása szavazatvesztést jelenthetne Tarlósnak és a Fidesznek, továbbá előrevetít egy nemzetközi színházi blamázst is. Balázs a pályázatában közben a közútról, a friss kenyérről ír, és a társulat megfelezéséről.


Kerényi: "Alföldi világsztár lehet"

Bár Kerényi Imre tavasszal még botrányosan beszélt Alföldi Róbert színházáról, ami szerinte a "buzikról" szólt, a miniszterelnöki megbízott ma már azt mondja, ha ő lenne Tarlós István, adna Alföldinek egy színházat. A Nemzeti Könyvtár kiadványai körül kialakult szerzői jogi felfordulást, úgy tűnik, rendezték, de még mindig akadnak elvarratlan szálak.


Emblematikus, de üres előadással köszönt be Vidnyánszky

Vidnyánszky Attila új korszakot hirdetett, és ennek emblematikus nyitányának szánta Tamási Áron Vitéz lélek című darabját. Az emblematikusság sajnos a színház rovására valósult meg. A teltházas közönségből egyelőre hiányoztak a miniszterek és a Boss-öltönyök, viszont sokáig állva tapsolták a színpadra hívott igazgatót.


Eperjes: "Sőt, el is pityerintettem magam"

Izgatottan várja Eperjes Károly a Nemzeti Színház új évadját, és bár még alig indult el a Vidnyánszky Attila irányította színház munkája, ő már túl van az első síráson.



"Nyitott hely lesz a Nemzeti"

A Nemzeti körüli botránydömping lassan elkopni látszik: már senkit nem érdekel a buzizás, ahogy a fasisztázók is magukra maradtak. Vidnyánszky Attila színházának első nyílt napja arról szólt, hogy a Nemzeti is csak egy teátrum, amit a darabok milyensége és nem az igazgató személye alapján ítél meg a mindenkori közönség.


Nagyon egyszerű darabbal indít Vidnyánszky

"A Vitéz lélek azért izgalmas, mert hihetetlenül egyszerűnek tűnik, egyszerű dolgokról beszélnek, de mint tudjuk, ezek az igazán nehezek, mert ezt valahogy meg kell tudni fogni" - így összegezte Vidnyánszky Attila első rendezését a Nemzeti Színházban Trill Zsolt, a darab főszereplője.



Vidnyánszky szerint semmi kínos nincs a politikai hátszélben

Évtizedek óta a politika irányítja a kulturális életet, ezért Vidnyánszky Attila szerint álszent dolog ezen háborogni - többek között ez derül ki abból az interjúból, amelyet a Nemzeti Színház újdonsült igazgatója adott az Origónak. A Nemzetit már felszentelték, létezik olyan színész, akinek a távozása miatt Vidnyánszky szomorú, de a provokatív színházból továbbra is elege van.


Szombaton benézhet Vidnyánszky próbáira

Előzetes regisztráció után a szombati nyílt napon bárki bepillanthat az új Nemzeti Színház működésébe. Tamási Áron Vitéz lélek című darabjának próbáiba is bepillantást engednek az alkotók, de lesz villámrandi a színészekkel, kerekasztal-beszélgetés és táncház is.


Vidnyánszkyék reagáltak a bécsi színház visszautasítására

Továbbra is fenntartja a Nemzeti Színház a bécsi Burgtheaternek szóló meghívást a jövő év elejére tervezett első nemzetközi színházi fesztiválára – közölte a budapesti teátrum arra reagálva, hogy a bécsi intézmény pénteken arról adott tájékoztatást, hogy nem fogadja el az invitálást.



Vidnyánszky is hozzányúlt volna az István, a királyhoz

Vidnyánszky Attila szerint most olyan szellemi mag irányítja a Nemzeti Színházat, amely nem kérdőjelezi meg a „nemzeti” jelző létjogosultságát. Úgy véli, Shakespeare igenis arról írt, hogy „édes hazám, szeretlek!”. Eszenyi Enikőt és Balázs Pétert is alkalmasnak tartja a Vígszínház vezetésére.


Alföldi Róbert most igazán megdöbbent

Szinte azonnal a sikerlisták élére került az Alföldi Róbert öt nemzetis évét bemutató könyv. A színész-rendező a Bors szerint nem számított rá, hogy a magánéletén túl a szakmai útja is ekkora érdeklődést vált ki.


Lesse meg, hogyan is rendez Vidnyánszky Attila - videó

A Nemzeti Színház Facebook-oldalán közölt ízelítőt arról, hogyan rendezi meg Vidnyánszky Attila a szeptember végén debütáló, Vitéz lélek című Tamási Áron darabot. A Vitéz lélek 1940 októberében, közvetlenül az észak-erdélyi bevonulást követően született. Bemutatója 1941. január 25-én volt Pünkösdi Andor rendezésében, a Németh Antal vezette Nemzeti Színházban. Videó.


Alföldi: "Nem a focijától különleges ez az ország"

Alföldi Róbert szerint azok az emberek, akik rémülten és szoronga üvöltenek, nem hozzá szólnak, hanem a politikusokhoz, Magyarország pedig nem a focijától, hanem a kultúrájától különleges - a színész-rendező többek között erről beszélt a Szabolcs Online-nak adott interjújában.


Jobboldali támogatás nélkül idáig sem húzta volna Alföldi?

Blaskó Péter 2008-ban, Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége idején nem fogadta el a Kossuth-díjat, de jobboldali beállítottsága ellenére mindig tisztelte és elismerte Alföldi Róbert munkáját. Ha 2011-ben, Az ember tragédiája körül kibukott botrányok közepette nem áll ki igazgatója mellett, Alföldi szerint nincs öt év. Blaskó most Vidnyánszkyval marad, de elismeri: kár az Alföldi-féle társulatért.


Alföldi: "Nem arról szól, kivel bújtam ágyba vagy kivel nem"

A lassan színháztörténeti ikonként kezelt Alföldi Róbert szerint a Nemzeti Színháznak sikerült társadalmi lavinát elindítania, az emberek reagálnak a történtekre, van véleményük, aminek szeretnének hangot adni. A csütörtökön bemutatott Alföldi Színháza - Öt Nemzeti év című kötetből bepillanthatunk a június 30-án véget ért ötéves (színház)történet kulisszatitkaiba.


Alföldi Róbert: "nem tudunk szembenézni azzal, amik vagyunk"

Az István, a király nem gyaláz senkit és semmit – jelentette ki Alföldi Róbert az Origónak adott interjújában. A színész-rendező arról is beszélt, szerinte egy olyan társadalom felé haladunk, ahol uniformizált gondolkodásra van szükség. A Nemzetiből áthozandó Mephisto-előadás elmaradásáról ő nem tud, szerinte novemberben lesz a bemutató.


Alföldi a magánéletéről is nyíltan beszél a Nemzetiről szóló könyvben

Alföldi Róbert úgy érzi, jól került ki a Nemzeti Színház igazgatóváltása körül kialakult botrányból, már nem jut eszébe minden nap a színház, és soha nem volt még ilyen kapós, mint most. Csáki Judit Alföldi Színháza – Öt nemzeti év című könyvében arról is nyíltan beszélt, miért nincsenek barátai, miért szorong civilként, illetve, hogy ha "családpolitikailag" rendben lenne, sokkal nagyobb eséllyel folytathatta volna a munkát a teátrum élén.