Stohl: egyszer majdnem megvertem Alföldi Róbertet
Alföldi Róbert és Stohl András kapcsolata sok hullámvölgyet megélt, a barátságuk már visszatért a normális kerékvágásba.
Alföldi Róbert és Stohl András kapcsolata sok hullámvölgyet megélt, a barátságuk már visszatért a normális kerékvágásba.
hvg.hu
Eltűnt a Vígszínház honlapjáról az Alföldi Róbert rendezte Mephisto előadás, amely a Nemzeti Színház utolsó bemutatója volt, és novembertől játszotta volna a színház - írja a 7ora7.hu. A Vígszínház vasárnap közölte: csak októberig hirdették meg műsorukat, a továbbiak még "egyeztetés alatt állnak", honlapjukra estére visszakerült a darab a szezon bemutatói közé.
hvg.hu
Bemutatkozik a Nemzetiben Vidnyánszky, eldől Eszenyi Enikő és a Vígszínház sorsa, Alföldi és Mohácsi több helyen is rendez – izgalmas lesz az idei színházi évad. A teljesség igénye nélkül összegereblyéztük, milyen bemutatók várnak ránk.
BI
Makranczi Zalán úgy érzi, a krisztusi kor elhagyásával révbe ért, a Nemzetiben töltött öt év jelentette számára karrierje csúcspontját. Az új évadot már a székesfehérvári Vörösmarty Színházban kezdi.
hvg.hu
Keserű Imre drámapedagógus nyílt levélben kéri a Nemzeti Színház igazgatóját, hogy értelmezze a Tranzit fesztiválon mondott színházi elképzeléseit.
hvg.hu
Drága szélsőjobber polgártársaink, akik az "aberráltak" kiirtására szólítotok fel a közösségi oldalakon, ti nem annyira a provokációt gyűlölitek Alföldiben, hanem a független elme tehetségét. A jó hír az, hogy eljött a ti időtök.
nyüzs
Az emberi erőforrások minisztere szerint a Szent István-i életmű az a mérce, amelyhez ma is mérni kell a teljesítményeket. Balog Zoltán hétfőn a nemzeti ünnep alkalmából állami kitüntetéseket adott át a Nemzeti Színházban, köszöntőjében arról beszélt, ha magas is ez a mérce, nem szabad kevesebbet akarni és tenni az országért, a nemzetért, mint amit az államalapító király akart és tett.
MTI
Magyarországot a Parlament és – némi meglepetésre – a Nemzeti Színház képviseli abban a videó-összeállításban, amely Európa sokszínű építészetét próbálja bemutatni.
hvg.hu
Az Átlátszó adatigénylést indított a Miniszterelnökséghez Kerényi Imre elhíresült homofób kijelentéseivel kapcsolatban. A végeredmény: "a miniszterelnöknek a kisebbségeket sértő kijelentésekkel kapcsolatos véleménye nem képezi az Infotv. szerinti közérdekű adatszolgáltatás tárgyát".
hvg.hu
Erkölcsileg nehéz ma színészként túlélni Magyarországon, a politika jelenléte pedig katasztrofális a kultúrában, Ónodi Eszter mégis hatalmas szerencsének tartja, hogy egy folyamatos gyerekkorban lubickolva ezen a pályán lehet. Elmúlt negyvenéves, de most is jó idő alatt futja le a tíz kilométert, és még mindig hullanak az ölébe a díjak. Legutóbb Monte Carlóban kapta meg a legjobb színésznőnek járó Arany Nimfát. Interjú.
Tossenberger Adél
Öt nagyszínpadi és öt stúdiószínpadi bemutatót tervez a Nemzeti Színház a 2013/2014-es évadban, amely szeptember 27-én kezdődik Tamási Áron Vitéz lélek című drámájának premierjével - közölte a színház pénteken az MTI-vel.
MTI
A már Vidnyánszky-vezette Nemzeti Színház színházrendező-gyakornoki ösztöndíjat hirdet diplomás, nem feltétlenül szakirányú képzettséggel rendelkező fiatalok számára 30 éves korig). A képzés szeptemberben indul, és két évig tart.
hvg.hu
Nincs olyan befektető, aki előadásonként milliókat fordítana arra, hogy fedezze a Nemzeti Színházban rögzített darabok forgalmazását - írja a Nol.hu.
hvg.hu
Művészeti rektorhelyettessé nevezte ki a Kaposvári Egyetem (KE) Vidnyánszky Attilát, a Nemzeti Színház igazgatóját – írja a szinhaz.hu. Repa Imre, az egyetem rektorhelyettese nem erősítette meg a portál információit.
hvg.hu
Lehet, hogy Alföldiék konkrétan Vidnyánszkyra gondoltak a Mephistónál, de Hendrik Höfgenként viselkedik ma számos, szellemi-művészi tevékenységéért egyébként tisztelt kortársunk is.
Seres László
Több ezren búcsúztatták az Alföldi-korszakot vasárnap este a Nemzeti Színház előtt. Éjfélkor lekapcsolták a környék világítását, ezzel véget ért egy vaskos fejezet a magyar színháztörténetben.
hvg.hu
Több ezer ember búcsúztatta az Alföldi-korszakot vasárnap este. A háromórás gálán több mint százan léptek színpadra – majd tűntek el a süllyesztőben. Éjfélkor lekapcsolták a környék világítását, ezzel véget ért egy vaskos fejezet a magyar színháztörténetben.
Odabent telt ház, odakint több ezer rajongó búcsúzik az Alföldi-korszaktól. A színház előtti óriáskivetítőn is követhető gálaműsoron költők, színészek, zenészek lépnek fel. Meghatottság, emelkedettség, piknikhangulat. A díszpáholy mellett leleplezték Kállai Ferenc szobrát is, és átadták az évad nézője díjat is.
hvg.hu
Nem lesz színházigazgató a közeljövőben Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház távozó vezetője.
MTI
Hétfőn átveszi a Nemzeti Színház irányítását Vidnyánszky Attila. Az új direktor közleményében azt írta, érzik az előttük álló munka súlyát és emellett sok sikert kívánt a színházból távozó művészeknek.
hvg.hu