Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#niger

MTI Világ

Azonnal el kell hagynia Nigert az EU rendőrségi missziójának

Eredetileg májusig tervezték az EUCAP kivonását. A nyugat-afrikai ország júliusban puccsal hatalomra került katonai vezetése decemberben vonta vissza a 12 éve működő misszió engedélyét. Niger az Európába tartó afrikai migránsok egyik fontos tranzitállama.

Lengyel Tibor Itthon

Magyar katonák mennek a közép-afrikai Csádba „harctéri mentornak”, de valójában hét ország területén is harcolhatnak

Nem tudni, mi áll a csádi államfő „meghívólevelében”, mindenesetre megvan a parlamenti jóváhagyás a magyar katonai kontingens közép-afrikai missziójára. Ez alapján a 200 magyar katona a Csáddal határos másik hat országban – Líbiától Szudánon át Nigerig – is „katonai feladatokat végezhet.”

Földes András hvg360

Az oroszokat éltetik, mert utálják a franciákat – az akadozó neten bemutatott helyzetkép a puccs utáni Nigerből

A világtól elzárt, puccson átesett afrikai ország Európát is érintő konfliktust robbanthat ki. A Wagner rajzfilmes hősei legyőzhetik a valóságos államfőt. Földes András nigeri interjúiból baljós kilátások rajzolódnak ki az országról, amely eddig csak filmbe illő sivatagi városairól és gyönyörű homokdűnéiről volt ismert.

Földes András hvg360

Katonai puccs orosz zászlókkal – pár éve egész más benyomást tett ránk a Rejtő Jenő-regénybe illő Niger

Hogy került a világ figyelmének középpontjába Niger, és mi köze van az afrikai országban történteknek Putyinhoz és a Wagner-zsoldosokhoz? Mi a szegénységen kívül egész mást láttunk a világ egyik legfejletlenebb országában: vörös-sárga sivatagi monotóniát, parázson sült kecskefejet és – utalásként a francia gyarmati időkre – croissant-t.

Lengyel Miklós Világ

Egy hetet kaptak a puccsisták, vagy az afrikai államok erővel tesznek rendet Nigerben

A nyugat-afrikai államok gazdasági szervezete Csád ideiglenes államfőjét küldte Niger fővárosába, hogy tárgyaljon a puccsot végrehajtó katonákkal, és egyidejűleg kemény gazdasági szankciókat jelentett be a törvénytelen rezsimmel szemben. A Nyugat attól tart, hogy a Wagner áll a puccs mögött a világ harmadik legszegényebb országában.

1 2 3 4
Tévhit, hogy agyunknak csak a 10 százalékát használjuk. De akkor mekkora részét?

Tévhit, hogy agyunknak csak a 10 százalékát használjuk. De akkor mekkora részét?

Süddeutsche Zeitung: Donald Trump őrületében van rendszer

Süddeutsche Zeitung: Donald Trump őrületében van rendszer

Nyüzsgő síparadicsomok és eldugott alpesi falvak

Nyüzsgő síparadicsomok és eldugott alpesi falvak

Az úszóelnök Hosszú Katinkáról: „Bebizonyította, hogy a lehetetlen nem létezik”

Az úszóelnök Hosszú Katinkáról: „Bebizonyította, hogy a lehetetlen nem létezik”

Amerikában felsült, most Londonban lépne tőzsdére a Shein

Amerikában felsült, most Londonban lépne tőzsdére a Shein

Meghalt Juscsák György

Meghalt Juscsák György

Az ígéret ellenére nem kapnak idén pluszpénzt a rendőrök

Az ígéret ellenére nem kapnak idén pluszpénzt a rendőrök

Duma Aktuál: És azt ismerik, hogy az amerikai elnök kegyelmet ad a fiának?

Duma Aktuál: És azt ismerik, hogy az amerikai elnök kegyelmet ad a fiának?

Őrizetbe vették annak a honlapnak az alapítóját, amelyen Dominique Pelicot a felesége megerőszakolóit toborozta

Őrizetbe vették annak a honlapnak az alapítóját, amelyen Dominique Pelicot a felesége megerőszakolóit toborozta

A címlapról ajánljuk