Afrikai diktátoroknak kínál rezsimmentési csomagot a közvetlenül a Kremlhez került Wagner-csoport
Az orosz védelmi minisztérium alá rendelt Wagner-zsoldoscsoport Afrikában Moszkva meghosszabbított kezeként üzletel katonai diktátorokkal. Az átszervezett és átnevezett alakulat a korábbinál hatékonyabb. Feladatot kaphatnak Csádban is, ahová magyar katonákat is várnak.
Talán Erwin Rommel tábornok német Afrika Hadtestjének misztifikált második világháborús sikerei vezérelhették az orosz védelmi minisztérium vezetőit, hogy a Wagner-csoportot Afrikai Hadtestre kereszteljék át. De bármi motiválta is őket, az új név találó, hiszen kifejezi az elbukott puccskísérlete után tavaly augusztusban rejtélyes repülőgép-szerencsétlenségben elhunyt Jevgenyij Prigozsin által létrehozott és azóta átalakított zsoldoscsapatok valódi ténykedését a fekete kontinensen.
Ez egyfelől szépen összefoglalja, hogy az orosz zsoldoscsapatok elsődleges működési területe Afrika, ugyanakkor az átnevezés igen sajátosra sikeredett, hiszen Afrika-hadtestnek (Afrika Korps) utoljára a Rommel alatt a kontinens küzdő német haderőt hívták a második világháborúban.
„Rezsimmentési csomag” – így lehetne összefoglalni az Afrikai Hadtest ajánlatát egy friss tanulmány szerint, amelyből a londoni BBC idézett. A lényeg az, hogy afrikai diktátorok, juntavezérek és puccsisták védelmet kapnak a hatalmuk megőrzéséért, illetve katonai kiképzésért cserébe,
fizetni pedig bányákkal, stratégiailag fontos, illetve jól jövedelmező nyersanyagokkal, egyéb gazdasági érdekeltségekkel lehet.
Ezt kínálta a Wagner is, a különbség az, hogy a zsoldosszervezet afrikai „üzletét” tavaly az orosz védelmi minisztérium irányítása alá helyezték.
Nincs egy kézben az állami vagyon, nagy a veszélye, hogy széthordják – figyelmeztet Mihályi Péter közgazdász, az MTA levelező tagja, aki szerint az állam rendszerint a piaci árnál olcsóbban ad el és drágábban vásárol.