#nyugdíjrendszer

MSZP: a kormány lemond a nyugdíjasokról

A szocialisták úgy értékelik, hogy a kormány lemondott a nyugdíjasokról. Mesterházy Attila pártelnök ezt pénteken azután közölte újságírókkal, hogy az MSZP-frakció tagjai idősek érdekvédelmi szervezeteinek képviselőivel egyeztettek.





Orbán kétharmadossá tenné a nyugdíjtörvényeket

Orbán Viktor szerint sarkalatos - azaz kétharmados - törvényben kell rögzíteni a nyugdíjrendszer, az adórendszer és a költségvetési gazdálkodás alapvető szabályait. A miniszterelnök erről a TV2-nek adott interjúban beszélt kedden. Elmondta azt is: a kormánynak meg kell egyeznie a rendvédelmi dolgozókkal.



Korózs: "nem a nyugdíjnál kell elismerni a gyerekvállalást"

A kétgyermekhez és szakmához kötött nyugdíjtervvel a kormány valójában a lakosságot szondázza, de a lényegről, hogy milyen nyugdíjrendszert akar a Fidesz-KDNP, még mindig nem tudunk semmit - mondta Korózs Lajos, az MSZP elnökségi tagja a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában. Nem a nyugdíjnál kell elismerni a gyerekvállalást, arra ott van pl. a családi pótlék - hangsúlyozta a politikus.


MSZP: kényszerpályán a nyugdíjrendszer

A szocialisták szerint a konvergenciaprogram alapján soha nem látott mennyiségű pénzt vonnak ki a nyugdíjrendszerből és így az kényszerpályára kerül. Korózs Lajos keddi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy 2012-ben 93 milliárd, 2013-ban 129 milliárd forinttal kevesebb jut a nyugdíjakra a konvergenciaprogram miatt.


A gyermeknevelést jutalmazhatja az új nyugdíjrendszer

A gyermeknevelés elismerése központi eleme lehet a jövőbeli szabályozásnak. A jelenlegi nyugdíjkorhatár pedig a jövőben csak azokra a házaspárokra lenne érvényes, akik legalább két gyereket felneveltek és valamilyen szakmához juttattak, illetve iskolázottsághoz segítettek - ezt a javaslatot is felveti az az előterjesztés, amely az új nyugdíjrendszer lehetséges irányaival foglalkozik.



OECD: Magyarországon korán mennek nyugdíjba az emberek

Magyarország egyike azoknak az OECD-országoknak, ahol az emberek a legkorábban mennek nyugdíjba - derül ki abból az összeállításból, amelyet a fejlett ipari országokat tömörítő Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) szakértői mutattak be csütörtökön Párizsban.


Orbán: "Úrrá kell lenni euróövezeti válságokon"

Az euróövezeten kívüli EU-tagállamoknak, így Magyarországnak is az az érdeke, hogy sikeres legyen a zóna 17 országának csúcstalálkozója, és az euró helyzete stabilizálódjon - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Brüsszelben.




Jobbik: csak egy radikális párt tudja elérni a demográfiai változást

A Jobbik frakcióvezető-helyettese szerint Orbán Viktor szerdai nyugdíjjal kapcsolatos kijelentéseivel "nyíltan beismerte, hogy a közelgő demográfiai katasztrófát" nem tudja megállítani, erre csak egy "valódi radikális párt képes." Volner János erről csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján beszélt.



Orbán: megmentettük a nyugdíjrendszert

A kormány megmentette a nyugdíjrendszert Orbán Viktor szerint, aki szerdai sajtótájékoztatóján példátlan összefogásnak nevezte azt, hogy a magán-nyugdíjpénztári tagok 97 százaléka visszalépett az állami nyugdíjrendszerbe. A kormányfő szerint szabad volt a választás lehetősége, a magánpénztárakban maradókat "magabiztos" és "bátor" embereknek nevezte.