"Rendes körülmények között eszembe sem jutna távozni" – elege lett a pilisborosjenői iskola igazgatóhelyettesének
26 évig tanított az iskolában, tiltakozásul mondott fel.
26 évig tanított az iskolában, tiltakozásul mondott fel.
hvg.hu
Példamutató civil kezdeményezés az ELTE Pop-up School, az első olyan magyarországi délutáni iskola, amelyben ukrán menekült gyermekek és szüleik tanulhatnak. Reménykednek a folytatásban is, de ahhoz már kellenének céges támogatók.
Bittner Dániel
Nem könnyű eligazodni a szólásszabadság kérdésében.
hvg.hu
Az év végi értekezleten ehették meg, de volt, akinek elment az étvágya.
hvg.hu
Ha egy váróteremben ülve mellettünk egy tizenéves folyamatosan görgeti az Instagramot, nem árt tudnunk, hogy nem feltétlenül csupa haszontalansággal üti el az időt. A történelem is felköltözött már erre a platformra, még ha nem is minden korszaka, de egy fontos időszaka mindenképpen. Részlet A rejtélyes Z generáció című könyvből.
HVG Könyvek
A Cambridge-i Egyetem hallgatói a kevert valóság segítségével látják el a hologramként előttük megjelenő betegeket.
hvg.hu
Gyakorlatilag lesöpörte az asztalról a Belügyminisztérium a tanárok kéréseit – ez az üzenete annak a levélnek, amelyet a BM a szakszervezeteknek küldött.
hvg.hu
Az állami cég weblapjának főoldalán és Facebook-oldalán nem, csak két, kevesek által olvasott napilapban megjelenített hirdetésben jelezték az emelést.
Tarnay Kristóf Ábel
„Amikor idejöttem az egyetemre, akkor elhitették velünk, hogy ez mennyire jó lesz, de közben kiderült, hogy nem ez a valóság” – mondta Magyari Gábor.
hvg.hu
Július elsején lép életbe a két és félszeres drágulás, de ezt nem igazán verték nagydobra.
Tarnay Kristóf Ábel
A 19. században fejlődtek odáig a tudományok, hogy ne lehessen többé polihisztorkodni. Erdély utolsó polihisztora a 125 évvel ezelőtt, 1897. június 24-én elhunyt Brassai Sámuel volt. Ő gyakorolta a legnagyobb hatást Erdély szellemi életére a 19. században, amelyet gyakorlatilag végigélt. Élete végén százévesnek nyilvánított magát, holott szinte biztos, hogy 97 volt „csupán”. Pedagógiai nézeteivel messze megelőzte a korát - sajnos a mi korunkat is.
A belügyminiszter a Károli Gáspár Református Egyetem Szabadegyetemén arra utalt, hogy keresik az iskolai osztályok optimális méretét.
hvg.hu
Az 53 éves Füzesi Attila 10,3 milliárdos vagyonával évek óta szerepel a 100 leggazdagabb magyart felsorakoztató listán. Fülöpjakabon tanít történelmet az általános iskolában.
hvg.hu
Az ENSZ felmérése szerint a legszegényebb országok iskoláinak több mint felében nincs ivóvíz.
MTI
Csokonai Vitéz Mihály csurgói segédtanár korából került elő egy levél, amelyben ruhapénzt kért a költő az iskolát fenntartó református egyházközösség kurátorától.
hvg.hu
Civil kezdeményezés indult Pécsen: ha már lehetetlen lenne összedobni a tanárok elmaradt béremelését, a helyi szolgáltatók legalább kedvezményeket biztosítanak nekik.
hvg.hu
Ciklusok óta politikai okokból halogathatja a kormány a tervet, hogy kis vidéki iskolák felső tagozatait összevonja. Most azonban maga az oktatásügyet átvevő miniszter vetette fel: nézzék meg, kell-e ennyi iskola. A hvg360 kérdésére közölték, Pintér a köznevelés területén is megfogalmazta célkitűzéseit, a vonatkozó terveknek nyáron el kell készülniük. A Nemzeti Pedagógus Kar elnöke szerint most a sok kényszerhelyzet változást hozhat, Setényi János oktatáskutató biztos abban, hogy a tárca hamarosan előáll egy racionalizálási tervvel.
Windisch Judit
Beszélgetés, biztonság, türelem és szeretet. Az év végi bizonyítvány kézhezvétele előtti időszakban erre van szüksége a gyerekeknek – olvasható a rendőrség honlapján. Hozzáteszik, ilyenkor sok gyerek lesz mélabús és megy világgá szégyenében.
hvg.hu
Elképzelhető, hogy a következő tanév úgy indul, hogy egyes iskolákban megtagadják a tanítást a pedagógusok. A polgári engedetlenségi lépéseik kilátásba helyezéséről a budaörsi Illyés Gyula Gimnázium tantestületének többsége már nyilatkozatot tett, és ehhez csatlakoztak más iskolák is. Tanévnyitóra pedig akár nagyszabású demonstráció is szerveződhet, ahol további pedagógusokat biztathatnak a csatlakozásra. Interjú Tollner Józseffel, az Illyés egyik pedagógusával.