Újabb lesújtó adat érkezett a magyar oktatásról
Újra annyi magyar fiatal hagyja abba az iskolát idő előtt, mint 2006-ban, eközben pedig az EU lehagy minket. Ezzel szenvednek a csehek, a szlovákok és a románok is.
Újra annyi magyar fiatal hagyja abba az iskolát idő előtt, mint 2006-ban, eközben pedig az EU lehagy minket. Ezzel szenvednek a csehek, a szlovákok és a románok is.
Igaz, a SOTE ezzel is csak a 401-500. helyen áll a Times Higher Education (THE) most publikált világrangsorában.
A miniszter félreért címmel magyarázza el a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete elnöke, miért nem vesznek részt az oktatást érintő, a kormány által leírt forgatókönyv szerinti tárgyalásokon.
A párt szerint ezt mutatja, hogy 2018-ban 552 milliárd forinttal több jut oktatásra, mint az utolsó, szocialisták által elfogadott költségvetésben - jelentette ki a Fidesz szóvivője Budapesten. Egyúttal “Soros-bánszínháznak” nevezte az ellenzéki pártok Agóra nevű kezdeményezését.
Az Alkotmánybíróág sem tűzte napirendre az ügyet.
Nem vesz részt a közeljövőben létrejövő Köznevelés-stratégiai Kerekasztal munkában hét pedagógus-szakszervezet.
Svédországban a közeljövőben digitális ismeretek oktatásával bővítik az általános iskolai tananyagot. Ebben a programozás, a problémamegoldás és a digitális rendszerek használatának oktatása mellett helyet kapna a diákok forráskritikus képességeinek erősítése is.
Az adatvédelmi hatóság elnöke a tanévkezdetre való tekintettel figyelmeztette a pedagógusokat a diákokról készült képek nyilvánosságra hozatalával kapcsolatban. 16 éves kor felett már nem a szülő illetékes.
Botka László közölte, az MSZP programjában az oktatás lesz az egyik prioritás, és úgy tűnik, Hiller István az oktatásiminiszter-jelölt.
Vagyis GDP-arányosan 5,2 százalékot.
Az oktatásért felelős államtitkár szerint jó irányba mennek a dolgok, a szakmai és szakszervezetek szerint ez csak akkor igaz, ha a "jó irány" a tönk széle. De mit várnak az iskolákban? Fővárosi és vidéki igazgatókat kérdeztünk pedagógushiányról, bérekről és a várakozásaikról.
A 2018-2019-es tanév végére elvileg minden közoktatási intézménybe bekötik a gyors internetet és lesz wifi-hálózat is.
527 állami iskola újul meg EU-s pénzből, jelentette be az Emmi. 436 iskolát felújítanak, a többit kibővítik.
Romló eredmények, pedagógusbéremelés-blöff, lemorzsolódás – a Civil Közoktatási Platform az államtitkár oktatás helyzetét dicsérő kinyilatkoztatása kapcsán gyűjtötte össze ellenérveit.
A szülők szerint osztályfőnökként sem vált be a most igazgatónak kinevezett tanár, ezért a nyáron még tüntettek is ellene.
Pakovics László államtitkár és Solti Péter Klebelsberg Központ-elnök iskolaigazgatókat nevezett ki, és beszédet is tartott.
Van olyan autósiskola, ahol a diákok alig több mint 6 százaléka tudja sikeresen letenni a jogosítványhoz szükséges elméleti vizsgát. És a gyakorlati vizsgán sem sokkal jobb a helyzet. Vannak, akik 110 ezerért hirdetik a jogsi megszerzését, de a valóságban átlagosan 130-150 ezer forintból jöhet ki inkább, sőt van, ahol ennek többszörösét költik el a diákok.
1777. augusztus 22-én hagyta jóvá Mária Terézia királynő a magyar oktatásügy első átfogó rendezését, a Ratio Educationist.
Rója István szerint politikai okok miatt távolították el az iskola éléről.