#olimpiai játékok

MTI Világ

Újra hajlandó szóba állni a déliekkel Kim Dzsong Un

Az észak-koreai vezető utasítást adott arra, hogy közép-európai idő szerint szerda reggel 7 óra 30 perckor állítsák helyre a két Korea közötti kommunikációs forródrótot. Ezt Phenjan két éve szüntette meg.

hvg.hu Nagyítás

Elkezdődött a XXXI. nyári olimpia Rióban

Tizenhét nap, 206 ország versenyzői, 42 sportág, 4924 érem - röviden ennyi lesz a riói olimpia. Mindezek mellett azonban ott van az évekig tartó felkészülés, a küzdelem, megannyi botrány és kérdőjel Rióban, vita arról, megfelelő helyen tartják-e a játékokat, végül a zikavírus és ezzel együtt sokakban a félelem, sőt több visszalépés. Rióban azonban péntek este (magyar idő szerint szombat hajnalban) a háttérbe szorul, most nem harc van, hanem ünnepség: Rió megmutatja, mivel várta az olimpiát. Képes összefoglalónk a megnyitóról.

hvg.hu Sport

Kizárják az összes oroszt a riói olimpiáról?

Az orosz sportolók valamennyi nemzetközi versenytől eltiltását javasolja a Nemzetközi Doppingellenes Szervezet (WADA). Az augusztusi riói olimpiai játékokra is vonatkozó kezdeményezést már kedden megvizsgálja a Nemzetközi Olimpiai Bizottság. A WADA szerint az orosz sportolók tömegesen és állami segédlettel doppingoltak.

hvg.hu Sport

Megvan az olimpia dala - videó

Katy Perry 2013 után először jelentkezik dallal - a Rise a riói olimpiára készült, a játékok egyik indulója lesz.

Gergely Zsófia Itthon

„Világbajnok sportolók nyomorognak” – ki tartsa el az érmeseket?

Hogy kaphatnak az olimpiai bajnokok havi több százezer forintos apanázst, miközben több világ- és Európa-bajnok élsportoló segélyért kuncsorog? Egyáltalán az állam feladata, hogy életük végéig gondoskodjon a bajnokairól? Ha igen, juttatást adjon, vagy tanítsa meg őket civilként boldogulni? – ezekre a kérdésekre kerestük a választ egy manapság biztonsági őrként dolgozó egykori birkózóbajnok, a MOB és elméleti sportszakemberek segítségével.

MTI Sport

Olympiában birkóznak az olimpián mardásért

Az ősi romok közt akarja megmutatni a birkózás modern arcát a nemzetközi szövetség, amely azért kampányol, hogy a birkózás 2020 után is az olimpiák programján szerepeljen.

Dömötör Tamás Sport

Magyar baráttal támasztotta fel Coubertin az olimpiát

Pierre de Coubertin nem a kisujjából szopta az olimpiai játékok újkori felélesztésének ötletét, ez már voltaképp évszázadok óta a levegőben lógott. Bár Széchenyi Istvánt nem érdekelte az ügy, a kor és a báró fanatizmusa, plusz egy magyar barát is kellett ahhoz, hogy Athénban reaktiválják a Játékokat. Egy olyan helyszínen, melyet Coubertin egyébként leszavazott.

hvg.hu Sport

Londoni történetek: két olimpia magyar sikerei

Az idei nyári olimpiai játékok helyszíne – a történelemben először – triplázik: London harmadszor rendezhet olimpiát. Az előző két londoni olimpia más történelmi korok és a maihoz szinte nem is hasonlítható sportvilág lenyomata volt. A krónikák eddig tizenhárom londoni magyar aranyérmet jegyeznek.

1 2
Elhunyt Igaly Diána olimpiai bajnok sportlövő

Elhunyt Igaly Diána olimpiai bajnok sportlövő

50 éves korában meghalt DMX, világhírű rapper

50 éves korában meghalt DMX, világhírű rapper

Doku360: Az egészséges zenei élet alapjához közönséget kell nevelni

Doku360: Az egészséges zenei élet alapjához közönséget kell nevelni

Tovább használhatják a rakpartot hétvégenként a gyalogosok és a kerékpárosok

Tovább használhatják a rakpartot hétvégenként a gyalogosok és a kerékpárosok

Újraindul az egyik legnagyobb játékos show: ingyen lehet nézni az E3-at

Újraindul az egyik legnagyobb játékos show: ingyen lehet nézni az E3-at

Másodosztályú helyett keményvalutásként: keletnémetek újra a Balatonnál – 1991. április 10.

Másodosztályú helyett keményvalutásként: keletnémetek újra a Balatonnál – 1991. április 10.

Ennyire jó telefont tud csinálni ma a Huawei, csak hát Google nélkül – teszten a Mate X2

Ennyire jó telefont tud csinálni ma a Huawei, csak hát Google nélkül – teszten a Mate X2

L. Simon László múzeumi miniszteri biztos lesz

L. Simon László múzeumi miniszteri biztos lesz

A címlapról ajánljuk