Kiniszka hercegnőtől az ötven százalékig, avagy miért lesz a nők számára történelmi a párizsi olimpia

„Ha valamely nők futballozni vagy bokszolni akarnak, hagyjuk őket, de folyjanak ezek az események nézők nélkül, mert a nézők, akik ilyen versenyekre özönlenek, nem azért vannak ott, hogy sportot lássanak”

– így érvelt Pierre de Coubertin, a modernkori olimpiák atyja az ellen, hogy a nőket is engedjék versenyezni a játékokon, miközben egyébként azt vallotta, hogy „a sport mindenkinek a veleszületett joga, egyenlően és ugyanolyan mértékben, és semmi sem helyettesítheti azt”.

Egyesek szerint a francia báró valójában csak védeni akarta a nőket a kéjvágyó pillantásoktól, máshol azonban azt írta: „úgy hisszük, hogy az olimpiai játékokon csak a férfiaknak lehessen indulniuk. Egy női olimpia érdektelen, taszító és helytelen volna”. A nők szerepét abban látta kimerülni, hogy tapssal biztatják a versengő férfiakat, s a győztesek homlokára illesztik a babérkoszorút.

És bár – kora általános vélekedésének megfelelően – abban hitt, hogy a nők feladata az, hogy a férfi társa, a jövőbeli családban anyák legyenek, úgy vélte, hogy a nőknek érdemes tanulniuk, s ha a férjük zsarnokként viselkedik velük, joguk van kilépni a házasságból. 

A sporttal kapcsolatos meggyőződését ugyanakkor csak erősítette az a történelmi hagyomány, hogy nők az ókori olimpiákon sem vehettek részt. Egyes források szerint a hajadonok látogathatták a versenyeket, a házasoknak azonban – halálbüntetés terhe mellett – tilos volt. Hogy valójában tanúi lehettek-e a versenyeknek nők, nem tudni biztosan, de hogy az antik bajnokok között akadtak, az bizonyított. Az első közülük Kiniszka hercegnő, II. Archidamus spártai király lánya volt, akinek négylovas fogata a 96. és a 97. olimpián (ie. 396 és 392) is győzött. Mivel akkoriban a lovak tulajdonosait, nem pedig a hajtókat tekintették győztesnek, Kiniszkát is kitüntették, szobra bekerült a győztesek csarnokába is. Elismerése nem volt érdem nélküli: bár a versenyen nem ő irányította a lovait, a tenyésztésükben és a kiképzésükben maga is részt vállalt.

Kiniszka illusztrációja

Wikipedia/Sophie de Renneville

Hiába ellenezte Coubertin hevesen a nők részvételét a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnökeként – amely posztot 1896-tól huszonkilenc éven át töltött be – és leváltása után, sőt egészen haláláig, megakadályozni nem tudta. Bár az első, 1896-ban, Athénban megrendezett modern nyári játékokon hivatalosan még nem versenyezhettek nők, négy évvel később, az első párizsi olimpián már igen.

Sporttörténészek szerint azért Athénban is akadt nő, aki részt vett a küzdelmekben: lefutotta a maratont. Arról azonban eltérően vélekednek, hogy egy vagy két induló volt-e. Korabeli sajtóbeszámolók szerint egy Melpomenének nevezett nő négy és fél óra alatt teljesítette a távot március 8-án, amikor a férfiak próbából lefutották a távot, de hivatalos versenyen nem engedték indulni. A tényt Kemény Ferenc, a NOB magyar alapítója és Hajós Alfréd, az első magyar olimpiai bajnok is megerősítette, noha utóbbi áprilisi időpontot jelölt meg.

Melpomené vezetéknevéről nem szóltak a hírek, a másik nőé azonban egészében fennmaradt: Stamata Revithi megpróbált nevezni a versenyre, de visszautasították. Hivatalosan azért, mert a határidő után próbált meg bekerülni a futók közé, valójában azonban a neme jelentett akadályt. A szerény körülmények közül, a munkához jutás reményében Marathónba érkezett Revithi végül egy nappal a férfiak olimpiai versenye után futotta le a távot öt és fél óra alatt, egyedül, tanúi azonban állítólag voltak, s az írásos bizonyítékokat eljuttatni tervezte a görög olimpiai bizottsághoz. Ám annak, hogy ezeket megkapták-e vagy hogy mi történt a nővel a futása után, semmi nyoma nem maradt.