hvg.hu Vállalkozás

A "Cséndzs mani" korszaknak vége, de a mai pénzváltóknál is beleszaladhat az ügyfél egy pofonba

Gyakorlatilag a jegybanki deviza középárfolyamon adják-veszik az eurót Budapest belső kerületeiben is, zömmel – a nevük alapján – arab tulajdonú pénzváltók. Eurónként 60 forintot is nyerhet, aki velük boltol, legalábbis a másik szélsőséghez, az Interchange-hez képest, amely a Vörösmarty-téren közel 70, a repülőtéren pedig 100 forint feletti árfolyamréssel dolgozik.

hvg.hu Gazdaság

Az hány család? Hat év alatt 15 ezer bolt zárt be Magyarországon

A nemzeti dohányboltok létrehozása, az online pénztárgéprendszer kialakítása, valamint a 2015 márciusában bevezetett (majd visszavont) vasárnapi nyitvatartás tilalma is "segített" hazavágni a szektort. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) héten közzétett tanulmánya szerint az igazi vesztesek a kisebb üzletek voltak.

hvg.hu Gazdaság

Még kérhetik az állami pénzt az online kasszások

A januártól online pénztárgép beszerzésére kötelezetteknek elég április 30-ig üzembe helyezniük a pénztárgépet az eredeti 2016. december 31-i határidő helyett ahhoz, hogy igénybe vehessék az állami támogatást

1 2 3 4 5 6 7 8
Lelőtték gyújtóbombákat dobáló férfit Tacomában

Lelőtték gyújtóbombákat dobáló férfit Tacomában

Franciaország: Óvodai kisegítő hajtott a sínekre, a gyerekekkel együtt meghalt

Franciaország: Óvodai kisegítő hajtott a sínekre, a gyerekekkel együtt meghalt

Perselypénz Paypass-szal

Perselypénz Paypass-szal

2 milliárdos üzletet kötött a magyar OTT-One informatikai cég

2 milliárdos üzletet kötött a magyar OTT-One informatikai cég

Ellepték a drogosok Miskolcot

Ellepték a drogosok Miskolcot

Nagy erejű földrengés rázta meg Indonéziát

Nagy erejű földrengés rázta meg Indonéziát

Japán átvert mindekit, éveken át tiltott árut szállított Észak-Koreába

Japán átvert mindekit, éveken át tiltott árut szállított Észak-Koreába

Bankjegyre kerül a mesterséges intelligencia atyja, akit homoszexualitása miatt meghurcoltak

Bankjegyre kerül a mesterséges intelligencia atyja, akit homoszexualitása miatt meghurcoltak

Kavarás a Huaweinél: most azt mondják, mégsem váltja az Androidot a HongMeng

Kavarás a Huaweinél: most azt mondják, mégsem váltja az Androidot a HongMeng

Néha önmagát is meglepi, ahogy viselkedik? Ezt érdemes tudnia titokzatos énjéről

Néha önmagát is meglepi, ahogy viselkedik? Ezt érdemes tudnia titokzatos énjéről

Féknyomok és videó mutatják, mennyire balesetveszélyes az M0-s egyik lehajtója

Féknyomok és videó mutatják, mennyire balesetveszélyes az M0-s egyik lehajtója

A címlapról ajánljuk