Orbán Kaczynski ikertestvérével is találkozik
Orbán Viktor magyar miniszterelnök kedden első hivatalos külföldi látogatására Varsóba utazik.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök kedden első hivatalos külföldi látogatására Varsóba utazik.
MTI
Orbán Viktor szerint a győzelem után, a munka megkezdése előtt sem mondhat mást, mint hogy "nehéz lesz". Az új miniszterelnök a Fidesz-KDNP szombati budapesti nagygyűlésén, a Kossuth téren azt mondta: "nem a tisztem, hanem a szívem hozott ide". A politikus hangsúlyozta, "nem babazsúrra" készülnek, hiszen nagy munka vár rájuk.
MTI
Szombaton megalakult az új kormány Orbán Viktor vezetésével. A miniszterelnök és miniszterei letették esküjüket, a kormányprogramot elfogadta a parlament. Gyűlést tartottak a Kossuth téren, ahol Semjén Zsolt és Kósa Lajos tartotta a legkeményebb beszédeket, és ahol Orbán Viktor is felszólalt.
hvg.hu
Szigorú gazdaságpolitika mellett kár lenne elveszíteni azt a mozgásteret, amit egy önálló valuta ad − mondta az OTP elnök-vezérigazgatója a Kossuth Rádió reggeli műsorában. Csányi Sándor szerint nem lehet átváltani forintra a devizahitelek teljes állományát, de még a lakáshitelekét sem.
MTI
Az Országgyűlés Önkormányzati és területfejlesztési bizottságának többsége támogatta Pintér Sándor kinevezését belügyminiszterré a jelölt pénteki bizottsági meghallgatásán.
MTI
Az új kormány ismert adóelképzelései között lát racionális elemet a leköszönő pénzügyminiszter, és olyan lépéseket is, amelyek az általuk elkezdetteket folytatják – derül ki a Napi Gazdaság pénteki számában megjelent interjúból.
MTI
MTI
hvg.hu
Folytatódtak csütörtökön a miniszterjelölti meghallgatások az Országgyűlés bizottságaiban. Ahogy várható volt, a kormánypárti képviselők igen szavazataival a bizottságok támogatták a jelöltek kinevezését. A Fidesz eközben a politikai és a közigazgatás szétválasztását hangsúlyozta, Martonyi János a magyarellenességről beszélt, Pintér Sándor pedig arról, hogy nem támogatja a csendőrséget. A Bajnai-kormány pedig ma tájékoztatta utoljára a sajtót.
MTI
Közös megegyezéssel megszüntették Rákay Philip munkaviszonyát a HírTV-nél csütörtökön, mivel az újságíró kormányzati kommunikációs tevékenységet kíván folytatni.
MTI
A turizmusnak kiemelt szerepe lehet a magyar gazdaság jövőbeli növekedésében és a következő tíz évben létrehozandó egymillió új munkahely kialakításában - mondta Matolcsy György kijelölt nemzetgazdasági miniszter az oktatási és sport bizottságok csütörtöki együttes ülésén.
MTI
Támogatta Martonyi János külügyminiszteri kinevezését csütörtökön az Országgyűlés külügyi és határon túli magyarok bizottsága.
MTI
Alkalmasnak találta Fazekas Sándort a vidékfejlesztési miniszteri poszt betöltésére az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága, a hivatalba lépő új kormány jelöltjét a testület csütörtöki ülésén meghallgatta, és 14 igen, 4 tartózkodás és két MSZP-s nem szavazat mellett támogatta.
MTI
Miközben a parlamentben megindult a javaslatdömping, és a különböző súlyú és tartalmú törvényjavaslatok vitái már javában folynak, eközben a nagyközönség újabb és újabb fogalmakkal ismerkedhet meg. A szavazófülke-forradalom tematikája, az alkotmányozó nemzetgyűlés és a rendszeralapító parlament mellett a legnagyobb érdeklődést kétségtelenül a Nemzeti együttműködés rendszerének fogalomköre váltotta ki, mely jó ideig le fogja kötni a politikai kommentátorok és az elemzők figyelmét.
unknown
Nem lehet nem észrevenni azt a különbséget, ami az utóbbi napokban egyre látványosabban választja el a szimbólumok világába kalandozó, forradalmi nyelvezetet használó Orbán Viktort és a földhöz ragadtabb Navracsics Tibort - véli Török Gábor.
hvg.hu
Legfeljebb ötven munkatárssal dolgozik majd a kormányzati kommunikációért felelős államtitkárság; az Orbán-kormány szóvivője Nagy Anna lesz.
hvg.hu
Nagygyűlést tart szombaton, a miniszterelnöki eskütétel napján a Fidesz-KDNP a budapesti Kossuth Lajos téren, a Parlament előtt - jelentette be szerdán Szijjártó Péter, aki úgy fogalmazott: "újra Kossuth tér!".
MTI
A héten megalakuló kormány új szerkezetben kezdi meg tevékenységét. Ez a szerkezet nem teszi a korábbinál könnyebbé a kormányzati munkát, sőt, a struktúraátalakítás a hatékonyságot is veszélyeztetheti.
Szentpéteri Nagy Richard
Az új kormány öt eszközzel kívánja segíteni a pénzügypolitikát: a bürokrácia és az adószint csökkentésével, belföldi piacteremtéssel, az uniós források gazdaságba való átcsoportosításával és olcsóbb hitellehetőséggel − mondta Matolcsy György kijelölt nemzetgazdasági miniszter a költségvetési bizottság keddi ülésén.
MTI
Ma kezdődtek, és péntekig tartanak a leendő Orbán-kormány miniszterjelöltjeinek parlamenti bizottsági meghallgatásai. A tervek szerint Orbán Viktor szombaton teszi le a miniszterelnöki esküt, majd javaslatot tesz Sólyom László köztársasági elnöknek a miniszterek kinevezésére, és ha az államfő kinevezi a tárcavezetőket, a miniszteri eskütételek is megtörténhetnek szombat délután. Az új kabinetnek nyolc minisztere lesz.
MTI
Jövő hét kedden kezdődik a parlament plenáris ülésén a kormányprogram vitája, amely szerda délutánig tart - mondta Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője a házbizottság pénteki ülése után. A miniszterjelöltek meghallgatása is megkezdődik jövő kedden, és pénteken ér véget.
MTI
Balog Ádám fogja vezetni az adóterületet a nemzetgazdasági csúcsminisztériumban – tudta meg az Index. Neve még szakmai körökben sem cseng mindenkinek ismerősen, de akik ismerik a 32 éves adószakértőt, azok felkészültnek tartják.
MTI