Orbán Viktor szocialista kérdésekre válaszolt
Kovács László, Steiner Pál és Varjú László kérdezte a miniszterelnököt a Parlamentben.
Kovács László, Steiner Pál és Varjú László kérdezte a miniszterelnököt a Parlamentben.
MTI
Magyarország az Európai Unió soros elnökeként mindent megtesz annak érdekében, hogy a bővítési optimizmus visszatérjen az Európai Unióba - erről biztosította Orbán Viktor miniszterelnök Gjorge Ivanov macedón elnököt hétfői megbeszélésükön.
MTI
A főbíró szerint a javaslat megalázó, szakmailag nem indokolható, hatályba lépése az ügyek tízezreinek átszignálásához, az állampolgárok és a gazdasági szervezetek jogvitáinak jelentős elhúzódásához, növekvő jogbizonytalansághoz vezet.
MTI
Orbán Viktor miniszterelnök hivatalában fogadta John Lipsky-t, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgató-helyettesét pénteken - tájékoztatta Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője a találkozót követően az MTI-t.
MTI
Orbán Viktor miniszterelnök ma hivatalában fogadta Christian Wulff német köztársasági elnököt.
MTI
Maga a miniszterelnök jelentette be nemrég, hogy a takarékoskodás jegyében leállítják az állami autók cseréjét is, most mégis négymilliárdos keretből vásárolnak új autókat - számol be az Origo.
Origo
A Süddeutsche Zeitung április 8-i számában hosszú interjút közölnek Schiff Andrással, aki újra hangot ad aggodalmainak a magyarországi politikai helyzettel kapcsolatban. Szerinte Orbán veszélyes, Berlusconi hozzá képest egy vicc.
hvg.hu
Korábban Tétényi Éva polgármester a fideszes képviselők támasztotta nehézségek miatt állandó akadályoztatást jelentett be és azt mondta, hogy csak az adósságrendezési eljárás miatt hajlandó a jövőben testületi ülést összehívni.
Hírszerző
Hírszerző
FH
Megállapodás aláírására készül Orbán Viktor miniszterelnök és Farkas Flórián, az Országos Roma Önkormányzat elnöke a cigányság problémáinak megoldására.
MTI
Martonyi János szerint semmilyen provokáció sem zavarhatja meg Orbán Viktor miniszterelnökkel, valamint Németh Zsolt, Győri Enikő és Prőhle Gergely külügyminisztériumi vezetőkkel fennálló, évtizedes kifogástalan együttműködését és barátságukat.
MTI
Az FRDÉSZ kiáll Bajusz Ferenc mellett, aki nyílt levélben fordult Orbán Viktor miniszterelnökhöz. A szakszervezet szerint a rendőr őrnagy őszintén kifejtette véleményét azokról a problémákról, amelyek a rendőri hivatást terhelik.
Hírszerző
Hírszerző
FH
A miniszterelnök szerint kormánya egy sokak számára furcsa gazdaságpolitikai mixtúrával visszarántotta Magyarországot a szakadék széléről.
MTI
Robert Fico szerint Orbán Viktor politikája a revizionizmuson alapszik és konfliktust eredményezhet Közép-Európában, az új magyar alkotmány pedig az irredentizmus terjesztését szolgálja.
MTI
Orbán Viktor „az alkotmányozási konzultációról” szóló múlt heti parlamenti beszámolójában kifejtette, hogy ez a konzultáció „az új alkotmány létrehozásának egyik leglényegesebb fejezete” volt. És egy hosszú, még 2004-ben, a nemzeti petícióval kezdődött folyamat érte el vele a csúcspontját, amely „új politikai kultúrát is teremtett”. Igaza van, sajnos. Kár, hogy érzékelhetően nincs a tudatában annak, milyen mély értelmet hordoznak a szavai.
Elek István
"Magánvéleményének közléséhez valamennyi rendőrnek joga van, mindaddig, amíg a megfogalmazott vélemény stílusa és tartalma nem teszi méltatlanná hivatása gyakorlására" - válaszolta a Budapesti Rendőr-főkapitányság a Független Hírügynökség kérdésére, hogy érheti-e valamilyen munkaviszonyát érintő szankció Bajusz Ferenc rendőr őrnagyot, aki a Facebookon tette közzé a miniszterelnöknek szóló nyílt levelét.
Hírszerző
Hírszerző
FH
Az egyházak hitvallásából eredeztetett erkölcsi parancsokat testálna rá több területen is az alapvetően vallástalan magyar társadalomra a Fidesz—KDNP – áll a HVG elemzésében. Az összeállításból az is kiderül, miként lett a kereszténydemokrata segédcsapat ilyen befolyásos.
HVG
A magyar külügyminiszter, kormányfőjével szemben lát esélyt arra, hogy Magyarország is csatlakozzon a versenyképességi paktumhoz – írja a Népszava. Martonyi János a jelenlegi távolmaradásunkat azzal magyarázza, hogy nem ismerjük pontosan a paktumnak az adózás harmonizációjára vonatkozó passzusait, és mindaddig, amíg azokról nincsenek pontos információink, nem csatlakozunk. Későbbi időpontban azonban lát lehetőséget a belépésre.
hvg.hu
Az EU soros elnöki tisztét ellátó Magyarország kormányfője a Magyar Televíziónak elmondta: jó néhány kérdésben eltérés van a FIFA és az EU között, és az álláspontok nehezen közelednek, de több területen is lát esélyt arra, hogy eredményt, áttörést érjenek el.
MTI
A felháborodott egyenruhás a Facebookon adott hangot véleményének, és azt üzeni Orbán Viktornak: jó lenne, ha felébredne és kicsit körbenézne.
Hírszerző
Hírszerző
FH
Robert Fico szerint Orbán Viktor intézte, hogy ne legyen rendkívüli parlamenti ülés Szlovákiában.
Hírszerző
Hírszerző
FH