Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn azt jelentette be, hogy öt pontos megállapodás született a kormány és a bankszövetség között a devizahitelesek megsegítéséről. Elemzők szerint csak átmeneti segítséget nyújtanak a bejelentett intézkedések.
Csak átmeneti segítséget nyújt a kormány Otthonvédelmi Akcióterve az MTI által megkérdezett elemzők szerint, akik úgy vélik a bejelentett intézkedések csak haladékot adnak azoknak, akik még képesek törleszteni.
Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn azt jelentette be, hogy öt pontos megállapodás született a kormány és a bankszövetség között a devizahitelesek megsegítéséről. Létrehoztak egy árfolyamgátat, így önkéntes módon rögzített törlesztési árfolyamot biztosítanak a lakáshitellel rendelkező devizahitelesek számára. 2014. december 31-ig a frankhitelesek 180 forintos árfolyamon törleszthetnek, az eurót 250 forinton, a japán jent 200 forinton rögzítik.
Az akcióterv szerint először csak a nagy értékű és alapterületű ingatlanok árverezésére kerülhet sor, valamint egy településtípus, illetve megyék szerinti kvótarendszert alkalmaznak. Létrehozzák a Nemzeti Eszközkezelőt a bajba jutottak megsegítésére. Ez két módon segít a lakásukat elvesztőknek: zöldmezős állami beruházásként lakásépítési programot indít, valamint a társaság megvásárolja az adós lakását, aki bérlőként lakhat tovább a lakásban. Visszaállítják az euróalapú lakáshitelezést, azonban ezzel csak azok élhetnek, akik fizetésüket euróban kapják és jövedelmük eléri a minimálbér 15-szörösét.
Az akcióterven belül lakásváltási kamattámogatás lép életbe - azoknak, akik vállalják, hogy kisebb lakásba költöznek - legfeljebb öt éven át, ez legkedvezőbb esetben elérheti az évi 3,5 százalékot is. Barcza György, a K&H Bank vezető elemzője azt mondta, ez átmeneti segítség, nem csökkenti, csak későbbre tolja a törlesztés egy részét. Mint mondta, kérdés, hogy hányan fognak élni ezzel a lehetőséggel, ha sokan választják, élénkítheti a belföldi keresletet. Véleménye szerint a kihirdetett akcióterv korlátozhatja a svájci frank további erősödésének hatását.
Suppan Gergely, a TakarékBank elemzője azt hangsúlyozta, hogy az árfolyamrögzítés azokon nem segít, akik nem tudják törleszteni hiteleiket. Azoknak, akik még képesek fizetni, átmeneti könnyebbséget jelenthet a törlesztési árfolyam rögzítése, de ezt a segítséget "kamatostul kell majd visszafizetniük" - hívta fel a figyelmet.
Az elemző arra alig látott esélyt, hogy például a svájci frank árfolyama elérje a 180 forintos szintet, így a különbözet - a rögzített és a valós árfolyam között - az ügyfelek tartozását növeli, vélhetően minden hónapban. Suppan Gergely szerint a svájci frank euróval szembeni gyengülése ellen hat a "bivalyerős lábakon álló" svájci gazdaság: a 15 százalékos folyó fizetési többlet, a szintén többletes jövedelemegyenleg, a nettó hitelező pozíció, és azok az adózási szabályok, amelyek miatt az alpesi ország adóparadicsomnak minősül. A frankhiteleseknek egyedül az jelenthetne segítséget, ha a forint jelentősen erősödni tudna az euróval szemben.
Azt azonban nem árt észben tartaniuk a frankhiteleseknek, hogy aki él a törlesztőárfolyam rögzítés lehetőségével, annak el kell kezdenie a spórolást is, hiszen évek múlva a különbözetet is fizetnie kell - hívta fel a figyelmet. A bankok számára az árfolyamrögzítés rövid távon ugyan segítséget jelenthet azzal, hogy kevesebb hiteles dől be most, a probléma azonban újrajelentkezik három év múlva. Ráadásul a megoldás a bankoknak kényszerhitelezést is jelent, elvonja a forrásokat, amit valahogy kezelniük kell - tette hozzá Suppan Gergely.
Az Equilor szerint alapvetően, nagyságrendjében és irányában az eddig hallott elképzeléseknek megfelelően alakul a csomag, viszont sok témában maradtak még kérdőjelek. Emlékeztetnek rá: arról nem szólt a megállapodás, hogy a pénzügyi szolgáltatók mérlegére kivetett különadó jövője nem képezte a mostani tárgyalások részét, vagyis 2012-őn túl is eredménykockázatként kell számolni a különadóval a két tőzsdén jegyzett hazai bank, az OTP és az FHB esetében. Az ebből fakadó bizonytalanság pedig nem csupán a bankok működésében hanem a tőzsdei kereskedésben (OTP, FHB) is visszaüthet a következő hetekben a befektetési társaság szerint.
Az FHB és az OTP árfolyama is gyengült kissé Matolcsy György azon bejelentését követően, hogy a bankadó 2012 utáni eltörléséről nem sikerült megállapodni. Az OTP a 6.000 forintos szintről 5.940 forintig, az FHB 950 forintról 940 forintig gyengült.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az eszközökre, ingatlanokra és a működéssel összefüggő károkra is kiterjedhet a céges biztosítás, de jól kell szerződni.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
Két hete mlg 50 napos határidőt szabott Moszkvának a tűzszünet elérésére.
Hivatalosan közös megegyezéssel távozik Sárváry István, aki 2016-ban állt a cég élére.