Orbán és Giorgia Meloni még az EU-csúcs előtt egyeztettek
„Olasz–magyar” – írta Orbán, mintha egy meccsről lenne szó.
„Olasz–magyar” – írta Orbán, mintha egy meccsről lenne szó.
hvg.hu
A miniszterelnök elköltött 4 millió forintot a feleségével közös bankszámlájáról.
hvg.hu
A világszerte ismert és olvasott történész 1924 januárjának utolsó napján született Budapesten. Antimaterialista volt, antikommunista, antináci, antipopulista és humanista, nyugatos – antidemokrata. Reakciósnak minősítette magát. Az volt a meggyőződése, hogy a tömegdemokrácia a többség zsarnokságához, populizmushoz és diktatúrához vezet, a reneszánsszal kezdődött új kornak a populizmus világuralma lesz a vége. A történelem kerekét vissza kellene fordítani. De hová? Mire minta Svájc?
Senki sem vállalkozik arra, hogy megjósolja a csütörtöki uniós csúcstalálkozó kimenetelét, amelynek főszereplője kétségkívül Orbán Viktor. A magyar miniszterelnök változatos indokokkal blokkolja Ukrajna pénzügyi támogatását a következő négy évre, miközben teljesen magára maradt ebben a küzdelemben és vitapartnerei azzal sincsenek tisztában, hogy tulajdonképpen mit akar elérni.
Az egykori lengyel miniszterelnök szerint elsősorban Orbánon múlik a dolog.
hvg.hu
Ne feledjük, csak a kormánytagok szavazati jogának megvonása lehetséges. Mi, állampolgárok attól még szavazhatunk az európai parlamenti választásokon, írja szerzőnk. Vélemény.
Hogyan szoríthatja sarokba Magyarországot Svédország, ha tovább akadékoskodnak Orbánék a csatlakozással? Miért nem megy bele az egyezkedésbe Ulf Kristersson a magyar kormánnyal – egyáltalán, van-e miről tárgyalni? Ezekről beszélgettünk a Dagens Nyheter külpolitikai újságírójával közéleti podcastunkban. A beszélgetés angol nyelvű.
„Nyergelünk” – írta Orbán Viktor a Facebookon.
hvg.hu
Az egyhangúságot követelő döntésekben találta meg Orbán Viktor a lehetőséget, hogy a többség hangjával ellentétes álláspontjának érvényt szerezzen. Ukrajna kapcsán maximális haszonra játszik. Nem látszik azonban, mit érhetne el a NATO-bővítés blokkolásával.
Az egész nemzetközi sajtó találgat, hogyan alakul az Unió és a magyar kormány konfliktusa. Az induló Szuverenitásvédelmi Hivatalról ír az Euractiv. A BBC George Birnbaumot, az annak idején a Fideszt segítő néhai kampányguru, Arthur Finkelstein egykori „alkotótársát" is megszólaltja a BBC az Orbán Viktorról készített összeállításban. Giorgia Meloni felhívta Orbán Viktort az antifa-per olasz vádlottja ügyében, adja hírül az AFP. A Frankfurter Allgemeine Zeitung szerint feszítővas kellett, hogy csökkenteni lehessen a magyar alapkamatot. Válogatásunk a világlapok cikkeiből.
hvg360
A miniszterelnök arról is beszélt, hogy hogyan viszonyulna az oroszokhoz a háború után.
hvg.hu
Korábban már berendelték a római magyar nagykövetet és Szijjártó Péterrel is beszélt Antonio Tajani olasz külügyminiszter.
hvg.hu
Az országgyűlési képviselők és a kormánytagok vagyonnyilatkozatai minden évben január 31. éjfélig kell, hogy felkerüljenek a parlament honlapjára, ez idén sem lesz másképp, a kérdés csak az, hogy mennyi derül ki majd ezekből a dokumentumokból.
Csatári Flóra Dóra
A miniszterelnök a Le Point francia lapnak adott interjújában az Európai Tanácsban kialakult helyzetről, a háborúról, valamint az Európai Bizottsággal folytatott jogállamisági vitáról beszélt.
hvg.hu
Továbbra is fókuszban a magyar kormány és az EU csörtéje. Foglalkozik ezzel a többi közt az AFP, a Frankfurter Rundschau, a Financial Times, a Die Presse, a Guardian és a Daily Telegraph is. A Frankfurter Allgemeine Zeitung és a Die Welt az ukrajnai háborúról ír. A Guardian külpolitikai szemleírója szerint katasztrófa lenne, ha az USA megtámadná Iránt.
hvg360
Egyre fokozódik a harag az EU-ban a magyar kormányfővel szemben, így érzékeny büntetések várnak rá, ha nem adja be a derekát két nap múlva a brüsszeli csúcsértekezleten – így látja a helyzetet a német lap brüsszeli tudósítója, Hubert Wetzel.
hvg360
"Nem fordulhat elő, hogy elrontsunk egy településképet" – mondta a hvg360-nak Lánszki Regő államtitkár, országos főépítész a Rákosrendezőre tervezett, maxi-Dubaj néven elhíresült beruházással kapcsolatban. Az államtitkár szerint nem jó út, hogy a főváros photoshoppolt képekkel kelt félelmet, és azt mondja, egy épületnél nem önmagában a magassága számít, hanem az, hogyan illeszkedik a környezetébe. Az államtitkár szigorú ellenőrzést ígért, és azt mondta, a beruházó nem tudja majd lenyomni őket. De milyen lesz Budapest 100-150 év múlva? Interjú.
Windisch Judit
Szoros információs kontroll a belföldi közönség felé magyar részről, temetői látogatás ukrán részről, kevés érdemi előrelépés – egy találkozó rövid története, két szemszögből.
A miniszterelnök sokszor már a szakadék szélére jutott Brüsszellel szemben, ám gyakran sikerült elérnie célját, olvasható a hírtelevízió oldalán közölt elemzésben.
hvg360
Hivatalos források cáfolták az EUrologusnak a Financial Times azon értesülését, hogy az EU gazdasági szankciókat készít elő Magyarországgal szemben, ha Orbán Viktor nem támogatja az Ukrajnának nyújtandó 50 milliárd eurós segélycsomagot. A kormány már nem zárkózik el attól sem, hogy az uniós büdzséből támogassák az ukránokat, van azonban egy pont, ahol hajthatatlannak mutatkozik.