#Orbán Viktor

Orbán: Nem ésszerű dolog Oroszország kiszorítása Európából

A hosszú távú gázszerződésről politikai egyezség van, aláírás azonban nincs. Orbán szerint Oroszországot nem szabad kizárni Európából, az EU egységét pedig nem szabad Magyarországtól félteni. Putyin - aki késve érkezett, koszorúzott a Hősök terén és a Fiumei úton is, majd a tervezettnél jóval többet tárgyalt Orbánnal - lelkesedik a paksi alkuért, a gazdasági együttműködésért, segítséget ígér a Mol-nak és megoldást gázügyben. A Déli Áramlatról pedig nem mond le.


Demcsák élő adásban szólt be Orbán vejének

Orbán Viktor saját lábán álló vejének, Tiborcz Istvánnak a kikötővásárlására célozgatott Demcsák Zsuzsa a Mokka kedd reggeli élő adásában, miközben a boltok vasárnapi zárva tartásáról kérdezgette a kereskedelmi szövetség vezetőjét. A TV2-n rég hallottunk ilyen beszólogatást, amit szegény interjúalany végül kínálódva azzal próbált rövidre zárni, hogy ő „ilyen pályán inkább nem akar focizni”.






Csak ezt éljük túl! – Miért jön Putyin Budapestre?

Ahogy azt már Angela Merkel látogatásakor is előadta, Orbán Viktor a gázkérdés túldramatizálásával próbálja igazolni Putyin látogatását, ami igazából az orosz elnöknek kell úgy, mint egy falat kenyér, Nekünk körülbelül annyira hiányzott, mint ablakosnak a hanyatt esés.



"Putyin: nyet!" – A Keletitől a Nyugatiig vonulnak a tüntetők – percről percre

A Keleti pályaudvartól a Nyugati pályaudvarig vonulnak a Vlagyimir Putyin orosz elnök keddi látogatása és Orbán Viktor oroszbarát politikája ellen demonstrálók, akik egy jobban működő Európa mellett is kiállnak. Az eseményen beszédet mond Margaryta Rymarenko, krími ukrán állampolgár, Ámon Ada, az Energiaklub vezetője és Gulyás Márton, a Humán Platform aktivistája. A tüntetést a Humán Platform szervezi "Putyin: nyet! – Európa: igen!" címmel.


Kormánypárti politikusok vallottak színt Simicska gecizéséről – videó

A legtöbb fideszes képviselő szerint nem létezik konfliktus Orbán Viktor és az őt legeciző Simicska Lajos között, vagy ha igen, az is a kettejük ügye. Olyan is volt, aki most jött haza külföldről, és nem is hallott az üzletember nyílt kirohanásairól. Egyedül Turi-Kovács Béla engedte meg, hogy "úgy látszik, Simicska egy ilyen őszinte ember". Kormánypárti képviselőket kérdeztünk a parlamentben Simicska Lajos nyomdafestéket nem tűrő nyilatkozatairól.


Megszólalt a Kreml, Putyin öt megállapodást írhat alá Orbánnal

Kétoldalú gázszerződésről, a paksi erőmű bővítéséről, az orosz-magyar megállapodás végrehajtásáról tárgyalni jön Budapestre Vlagyimir Putyin - közölte hivatalosan a Kreml. Orbánnak öt dokumentumból álló egyezménycsomagot kell aláírnia: magyar konzulátus nyílik Kazanyban, és magyar atomenergia-ipari szakembereket képeznek Moszkvában. Szóba kerülhet, hogy az orosz Metrovagonmas indul a 222 metrókocsi szállításáért kiírandó pályázaton, és kiemelték annak jelentőségét is, hogy az orosz elnök a felszabadulás hetvenedik évfordulóján érkezik.



Simicskával támad az ellenzék az Országgyűlésben – percről percre a Parlamentből

A szokásoktól eltérően nem a miniszterelnök felszólalásával kezdődött az Országgyűlés tavaszi ülésszaka. Helyette kiderült, már a külpolitika is megkapta a nemzeti jelzőt, a kormány szerint Simicska nem fenyegette Orbánt, és nem zajlik semmiféle bandaháború. Az MSZP felállította a Jobbik-frakciót Schweitzer emlékére. Megszavazták a kéthetes parlamenti ülési rendet.



És akkor minden bankot megvesz a kormány

Bevásárolja magát a kormány az Erstébe, csökken a bankadó, új kiskereskedelmi lánc érkezik Magyarországra, jó lett a tavalyi GDP-adat, de még ezzel is nagyon messze vagyunk a fejlett országoktól, akár a teljes közúthálózatot fizetőssé tehették volna, a MET újra bevásárolt, jó nagyot emelt a Telenor, a Jófogás pedig megvette az OLX-et. A hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.


Fotó: Orbán Kijevben tárgyalt

Kijevben fogadta Orbán Viktort az ukrán elnök Petro Porosenko. Orbán négy nappal azelőtt utazott el Ukrajnába, hogy fogadja Vlagyimir Putyin orosz államfőt Budapesten.


Economist: Orbán visszahintázhat a Nyugat felé

Putyin Budapesten mutathatja meg ország-világnak, hogy nincs is annyira nagyon elszigetelődve – írja az Economist, amely szerint ha Ukrajnában elkezdődik a világvége, és menekültáradat önti el Magyarországot, Orbán Viktor már nem lesz annyira oroszbarát.




Orbán: "El kell kerülni, hogy egy nagy menekülttábor legyünk"

Ésszerű és rendezett kapcsolatra van szükségünk Oroszországgal, Putyin "vitatott, de elismert szereplője" a politikai életnek, és így is kell hozzáállni, nem szabad hosszú távra szóló gázszerződést kötni, a legfontosabb pedig az ukrajnai béke – mondta a kormányfő a Kossuth rádiónak adott interjújában, ahol konkrétan nem megemlítve, de Simicska Lajosról is kérdezték. Orbán szerint azt kell elérni, hogy elterjedjen, hogy Magyarországon letartóztatják és kitoloncolják a bevándorlókat, és így nem lesz vonzó az ország a határsértők számára.